Megcsalva, állás nélkül, törött kezű gyerekkel:(

2010 június 14. | Szerző: bamby21

 Én barom!!!!!!!!! Hogy én mekkora hülye vagyok/voltam!!!!!!!!!

Nagymosás, oké….szedem kia göncöket a szennyesből, válogatok. András ingei halomban állnak előttem. Rühellek inget vasalni….ezért mindegyiket egyesével rakom bele a gépbe, ne tekeredjenek annyira össze, ha már egyszer kímélő programon mosom őket…megakadt a kezembe egy grafitszürke ing….mert valami megcsillant a nyakán. Valami folt volt, de el nem tudtam képzelni, mi okozhatta….megszagoltam….kellemes illata volt….viszont a színe….az valami ismeretlen volt. Egy zsepivel megdörzsöltem, kapuccsínó színü volt….csessze meg!!!!!!

Ez rúzsfolt!!!!!!!!

Kiborítom a neszeszeremet….hátha az egyik rúzsom okozta…de nem, nekem mégcsak hasonló színű sincsen!

Ülök a kanapén, kezemben az ing….gallérján az ismeretlen nőtől származó rúzsfolttal. Most mi a francot csináljak? Kérdezzek rá? Csináljak balhét? Mi legyen? Azt hittem minden oké…..alig 3 hét múlva karácsony….erre? Kiderül (?) hogy megcsal a pasim??????

Szép…..az inget elteszem egy zacsekba, aztán benyomom a cuccaim közé…..nem tudom mitévő legyek! András nincs itthon….Írországba mentek, valahova….csak 3 nap múlva jön haza.

Másnap, bár igyekeztem….nem sikerült valami jól teljesítenem a munkahelyen. Azon kattogott az agyam, vajon András tényleg megcsalt-e? A főnökömnek nem volt valami jó hangulata….de ennek nem igazán én voltam az oka, mégis, rajtam vezette le a feszültségét, mindenbe belekötött, kiabált velem…remek volt! Kifejezetten…Addig addig ment a dolog, míg nemes egyszerűséggel, miután letelt a munkaidőm, behivatott és közölte velem: Ki vagyok rúgva!!!!!

Hoppá, mi?! Akkor gondoltam egyet és szimplán lehordtam minden bunkónak a pasit, és ott hagytam….hiszen….már nem volt veszteni valóm vele:) Jólesett, hogy kicsit kiengedhettem a gőzt, de azzal is tisztában voltam, tőle bizony nem várhatok majd pozitív ajánló levelet ezek után…:) bizosan nem:) Szóval….munkanélküli lettem, és megcsalt nő is….mi jöhet még?

Eltelt a 3 nap, András hazajött, de én nem szóltam semmit….ezidő alatt alig ettem és aludtam, borzalmasan rosszul éreztem magam. Meg aztán, nagyon nem is akartam hepalykodni, mert a lelkiismeretem, az bizony megszólalt….hiszen, mikor randizni kezdtem Andrással, egyszer én is félreléptem….Balázzsal.

Egyik délután aztán rábíztam Andrásra Kornélt. Be kellett mennie a városba, hát magával vitte a gyereket is….alig 2 óra múlva, kopogtattak. Majdnem frászt kaptam, mikor ajtót nyitottam: két rendőr állt az ajtóban. Mi a franc történt? Erre, kiderült:

Kornélt elsodorta egy taxis…..mikor körültekintés nélkül az át akart szaladni az úton…..valami barátjához.

Majdnem elájultam!!!!! És mégis hol volt ekkor András? Nem érdekelt, csak a gyerek….azzal mi lehet….felöltöztem és rohantam a kórházba. Útközben András már hívott…de nem vettem fel, nem akartam vele már most veszekedni….majd később….azt későbbre tartogattam.

A gyerekosztályon aztán megtaláltam Kornélt….nem esett komolyabb baja, a keze viszont eltört, mert ráesett. Meg volt szeppenve….látszott rajta, hogy megijedt. Beszéltem a dokival…..és hazaengedte a gyereket, saját felelősségemre persze, mert Kornél hallani sem akart arról, hogy bent fogják. Foggalmam sem volt, András merre lehetett….mert nem találkoztam vele, egy nővér aztán mondta, hogy látta lemenni a hátsó kijárathoz. Felvettem a gyereket és elindultam vele haza….na, persze, a kijáratnál aztán összefutottam Andrással. Hazáig nem szóltam hozzá semmit, aztán otthon már nem bírtam magammal, kitört belőlem a dolog:

-Hol voltál, mikor Kornél kirohant az utcára? Tudtommal, rád volt bízva, nem?

-Csak egy pillanatra nem figyeltem rá, esküszöm…akkor történt!

-A francba is, figyelned kellett volna rá….nem éppen telefonálni, vagy tudom is én, hogy mit csináltál…

-Balázzsal nem cirkuszoltál ennyire, mikor Zsuzsi megütötte a fiadat.

-Nem, tényleg…de tudod mit? Te sem lennél nála jobb apa…te is ugyanolyan felelőtlen vagy, mint ő volt akkor.

Andrásnak állt még feljebb a dolog….engem meg majd a guta ütött meg idegességemben.

Ezt mind ott Kornél előtt…..aki igencsak hallgatott, nem mentegőzött, vagy éppen védte Andrást….elvonult szomorúan a szobájába. Azt gondoltam, biztosan “csak”…a baleset miatt van ennyire magaalatt….de nem! Napokig őrlődtem, mit tegyek….Kornélon is láttam, valami nagyon nem oké….nem akart enni, nem játszott…semmi, olyan volt, mint egy holdkóros….rá sem lehetett ismerni. Egyre jobban elkeseredtem…

Kimentünk egyik nap sétálni….gondoltam, Kornél hátha megnyílik és elmondja, mi bántja. Elmondta, de én nem akartam hinni a fülemnek:

-Mi a baj, édesem? Elmondhatod, bármi is az…a mami nem fog érte haragudni, ha elmondod, mégha valami rossz is!

-Nem fogsz velem kiabálni?

-Dehogy….csak mondd el, mi történt, jó?

-Direkt szaladtam ki az útra….nem….nem egy barátom miatt.-mondta leszegett fejjel.

Nem értettem miért….

-Mégis miért?

-Mert….Andrást megláttam…amint egy nénivel …csókolózott.

-Igen? – kérdeztem ledöbbenve.

-Igen….és….mikor megláttam őket…elszaladtam…és akkor sodort el a bácsi a taxival…tudod, anya?! Most haragszol rám, ugye?

Leguggoltam mellé és áöleltem.

-Te semmit se tettél drágám, amiért haragudnom kellene rád….te nem csináltál semmi rosszat.

-Most szomorú vagy?

-Igen….egy kicsit…

-András…már nem szeret téged?

-Azt hiszem….már nem szivem.

-Akkor mi lesz most?

-Beszél vele anya…aztán majd elválik, szivem.

Kikanyarodtunk a sarokra, az én lábam pedig a földbe gyökerezett attól, amit láttam. András és Anna, a munkahelyük előtt……összeölelkezve állnak a kocsi mellett, aztán mikor a csaj indulni készülne….búcsúcsókot ad az én pasimnak…..Kornél megszorítja a kezemet és Annára mutat:

-Ő volt az néni…vele csókolózott az András!

Andrásék észrevettek minket, és azonnal szétreppentek Annával, én megragadtam a gyereket és taxiba ültünk….hullottak a könnyeim….szörnyen megalázottnak éreztem magam….és mindezt a gyerek előtt! Elegem volt! Végleg.

Kornél odabújt hozzám és a fülembe súgta:

-Menjünk haza az apához! Ő legalább szeret minket! Na?

-Meglepjük apát? – szipogtam.

-Igen! – csillant fel a gyerek szemei.

-Akkor felhívjuk a körit, hogy jöjjön ki értünk a reptérre….és….meglepjük apát, oké?

-Szuper! – kiáltotta boldogan Kornél.

Nem így képzeltem el ezt a kapcsolatot…de mostmár mindegy is volt neki:(  mindenesetre:

Elmosolyodtam…..újra láthatom végre Balázst:)

1. “Szeretlek”…Tőle:)

2010 június 14. | Szerző: bamby21

 Vártam, hogy András hazajöjjön….de persze nem jött….miért is ne, alapon?! Elfeküdtem a kanapén, hátha sikerül még ébren maradnom, míg hazaér…de nem.

Másnap igencsak kellemetlen volt a helyzet. Kornél hazajött, mi pedig gyakorlatilag órákig csak kerülgettük egymást Andrással a lakásban….egyikünk sem szólt a másikhoz. Aztán, hogy Kristóf elcsalta magával a fiamat, Dawn-nal együtt a játszótérre, megtörni látszott a már-már kibírhatatlannak tűnnő helyzet, András kezdeményezésére.

-Zavarhatlak?

-Persze…mit szeretnél?!

-Bocsánatot kérni…a tegnap történtek miatt.

-Ó, igen? Remek…

-Figyelj….tényleg sajnálom…..nem kellett volna hazudnom, igazad volt….hülyeséget csináltam!

-De még mekkorát! Bár, mostmár mindegy….

-Dehogy mindegy! Csak….tudod, ezek az emberek nagyon kritikusak…ami másokkal kapcsolatos….és, ezért tettem.

-Gondolom….vagyis hallottam, tudom, tegnap már elmondtad elégszer! Mindenesetre….csak hogy megértsd te is….én nem szégyenlem sem a múltamat, sem a fiam apjának múltját….csinált hülyeségeket, elismerem, nem is egyet….nem kettőt, de már bőven megfizetett érte…nem bűnhődhet értük élete végéig, ennyi!

András elgondolkodott egy pillanatra, nem válaszolt semmit, aztán odajött mellém és maga felé fordított.

-Csak….sajnálom, hogy nem azt a törődést kaptad, kaptátok a fiaddal, amit megérdemeltetek volna…ha ez erszembe jut….mindig dühös leszek….az exedre.

-Ebbe neked nincs beleszólásod, már ne is haragudj…ezt mi már lerendeztük egymással. Én ahogy eddig, úgy ezek után sem fogok tőle egy forintot sem kérni gyerektartársra, vagy hasonlóra….megvoltam eddig is nélküle, ezek után is megleszek, valahogy! Nekem az a lényeg, hogy jól megvannak a gyerekkel, hát…ennyi.

Elszoktam attól, hogy András közeledne felém….komolyan! Viszont most egészen más volt a helyzet, mert nemhogy közeledett…szabályosan lehengerelt….:) jó értelemben, persze….nekinyomott a konyhapultnak és megcsókolt. Hiányzott, hogy nem volt mellettem, idáig, de ahogy akkor nekemesett….elfeledtem az egészet egy pillanatra. És….megtörtént az, amire hónapok óta vártam….azt mondta: ” szeretlek “….és én ismét a menyországben éreztem magam:)

Valami nem stimmel…a kapcsolatommal

2010 június 12. | Szerző: bamby21

 Visszamentünk, vagyis jöttünk Londonba. Vegyes érzelmekkel, mondanom se kell, gondolom. Főleg Kornél, aki igencsak hiányolta az apját.

Igyekeztem elfoglalni magam, visszarázkódni a hétköznapokba, dolgozni, gyerekkel foglalkozni, Andrással lenni…mint a baleset előtt. Nagyon nehéz volt, mindennél jobban hiányzott a család és a barátok….hiába voltak ott Kristófék a szomszédban, Ella közel sem volt olyan jó beszélgetőpartner, mint amilyen mondjuk Vica. Tipikus angol….hűvös és kimért….ezt pedig nem szerettem.

Ha volt egy kis szabadidőm, akkor általában Kornéllal uszodába mentünk, játszótérre….lefoglaltuk magunkat, így teltek a mindennapok.

6 hónap….ennyi ideje voltunk már kint…a balesetet leszámítva, ami időt akkor otthon töltöttünk. Október vége van…..eső, hideg….angol időjárás:( Nem szeretem. Egyik este aztán, hogy András hazajött munkából, észrevettem, milyen jó kedve van:

-Ó….látom valakinek igencsak jó napja volt?!

-Az ám! – felelte, miután elterült a kanapén – Jó hírem van!

-Ki vele…

-Előléptetnek….egy, a főnök mellett dolgozó srác most mondott fel és engem akarnak a helyére.

-Ez nagyszerű….tényleg. Gratulálok….

Aha, gondoltam én, milyen jó….egy frászt….!

Anyuékkal megbeszéltem, hogy csak karácsonykor megyünk haza, akkor jön velünk András is. Onnantól, hogy Andrást valóban “előléptették”…..még annyit sem volt otthon, mint eddig, pedig idáig sem vitte túlzásba az otthonlétet….de most aztán pláne nem 🙁

Mert persze, valahova mindig mentek, üzleti utak, vacsorák, megbeszélések….és ha véletlenül esetleg itthon is volt, a tervezőasztal fölött görnyedt…

Szörnyen egyedül éreztem magam….valami nagyon nem stimmelt, csak azt nem tudtam igazából mi? Hiszen hozzászoktam az egyedülléthez, az első 4 évünk így telt Kornéllal…..de most ez kicsit más volt. Hiszen volt egy kapcsolatom is…de mégsem…minimális időt töltöttünk csupán együtt. Emellett persze nekem ott volt ugyanúgy a saját munkám, a gyerek és a háztartás is, mint olyan.

Persze, próbáltam a jó oldalát nézni a dolgoknak….mindenünk megvolt, Kornéllal sem voltak gondok, Andrást végre elégedettnek láttam….csak én nem igazán találtam a helyemet. Eltelt néhány hét, karácsony előtt nem sokkal, András felajánlotta, ha van kedvem, menjek vele egy vacsorára, a kollégáival és azok feleségeivel…

Marha jó! – gondoltam magamban, ezer éve nem voltunk kettesben sehol sem, erre….menjek vele a kollegális vacsira:( Oké…..megyek….kitettem magamért, csinosan felöltöztem, mert ismertem a helyet, ahova menni készültünk, hátha feltűnik a kedves barátomnak, hogy még mindig létezem….és tudok ugyanolyan csinos lenni, mint amikor megismert…a tervem bejött, mert Andrásnak tetszett az összkép, és mindenféle – fajta nagyképűség nélkül merem állítani, messze lehagytam a kollegák feleségeit….kinézet – ügyileg:)

A vacsora nem is volt olyan nagy eresztés….nem igazán beszélgettem a többiekkel, inkább hallgattam, ők miről beszélgetnek. Érdekes volt, meg kell hagyni. András munkatársairól tudni kell….a 20 emberből kb 10 ha nős….a többiek vagy agglegények, vagy elváltak. Na már most egy ilyen társasággal miről beszélgessen az ember lánya? Az egyik a kapcsolatokkal áll hadilábon, a másik meg szimplán a nőkkel…remek, igazán:) Ergó, témának mint olyannak marad a foci, a póló, krikett és a politika….meg a munkájuk….a lényeg: Egyiket sem szeretem, nem értek hozzá és nem is érdekel! Hát, ennyi…

Két ismerősnek ott volt persze Darcy és Anna….de most valahogy ők se voltak túl beszédes kedvükbe, egy darabig…aztán Anna érzékeny pontot talált rajtam, a múltamat. Ugyanis Anna elkezdte mesélni, hogy Andrástól úgy tudja, a volt párom orvos (?!) és hogy azért ment tönkre a kapcsolatunk, mert sokat voltunk távol egymástól…..Mi van? Orvos????? Pfff……az, hogyne! 

Megszólalni nem bírtam hirtelen! Ez most komoly? András hazudott arról, ki a gyerekem biológiai apja? Miért? Nem értem….de meglepett a dolog elég rendesen….nem bírtam magammal, elnézést kértem és kivonszoltam magammal Andrást az étterem előterébe, magyarázatot várva az előbb elhangzott fatális baromságokra….amit mondott, attól kishíján hülyét kaptam.

-Mi ez az orvos duma? Te hazudtál Annáéknak, ki a gyerekem apja?

-Megmagyarázom….

-Mertem remélni!

-Mikor arról faggattak a többiek, ki a gyereked apja, nem akartam azt mondani, hogy egy kábítószeres, börtönviselt pasi…ezért találtam ki ezt az egész orvos dolgot…

-De miért? Miért hazudtál nekik?

-Mert….mert nem akartam hogy ez alapján viszonyuljanak hozzád….és hozzám is. Nem akartam hogy valami kis erkölcstelen nőnek állítsanak be téged, érted?…egy ilyen pasi mellett nem lettek volna rólad jobb véleménnyel, az biztos!

-Mi van? Azért hazudtál….nehogy folt essen a makulátlan megjelenéseden? És amint gondolom, ez a folt én és a fiam vagyok….csak mert Balázs ült börtönben?! Atya isten! 

-Nem, nem így van…

-Valóban? Ha nem így lenne, nem hazudtál volna nekik….ha pedig csak annyi eszük van, hogy engem az ex-em múltja alapján ítélnek meg…akkor csak tessék! Tegyék ezt….engem nem érdekel!

-Edina….ne kiabálj, kérlek!

-Mi van? Ne kiabáljak? Miért ne? Mert megtudják az igazat? Teszek rá! És tudod miért? Mert sajnos ezzel a megmozdulásoddal, csak azt bizonyítottad, hogy szégyelsz engem, minket….a fiamat! Ez övön aluli volt, ne haragudj! A gyerek nem tehet arról, hogy az apja követett el hibákat….ezért nem ő a felelős, és nem is őt kell evégett kinézni a többiek közül!

-Edina, hallgass meg….

-Nem…eleget hallgattam….én most hazamegyek!

Azzal összeszedtem a cuccomat és a kollégái legnagyobb döbbenetére, le is léptem. Dühös voltam Andrásra….rettenetesen dühös!!!

Dac és düh

2010 június 11. | Szerző: bamby21

Egy dolgot kell tudni a beteg emberekről…mivel kiszolgáltatott helyzetben vannak, sokszor bizony nem könnyű velük. A hátralévő két hetemből négy hét lett végül is….mire nagynehezen Kornélt rávette az apja, hogy jöjjön velem vissza Londonba,  már ő is készülődött…..de még nem haza, hanem egy rehabilitációval foglalkozó intézetbe, majdnem 3 hónapra, mivel a lábai még korántsem úgy gyógyulnak, mint ahogy azt az orvos várta.

Ez Balázst nagyon zavarta, sőt….dühítette….s egyre nehezebben lehetett vele bírni emiatt. Egyik nap aztán rajtam csattant az a bizonyos ostor, mivel Balázs sokadjára is, kiakadt valami miatt:

-Mi bajod van? Miért kiabálsz?

-Elegem van, haza akarok menni….hetek óta lábra sem álltam…nem tehetek semmit, nem mehetek ki…..ez kibírhatatlan!

-Emiatt ne az orvossal veszekedj….nemsokára mehetsz a saját lábadon, de ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, ezt meg kell értened!

-Könnyen beszélsz, neked nincsilyen problémád… – majd rövid szünet után folytatta – szerencsére…..

-Sajnálom, de nem dacoskodhatsz…nem vagy már gyerek…a lábaid még nem bírnak el….ez még időbe fog telni…

-Elegem van! – mondta, azzal megpróbált ráállni a lábaira, de nem jött össze a dolog, elesett. Nem bírtam felsegíteni, kiabálnom kellett egy beteghordónak. Mikor visszasegítette őt az ágyra, sajnálattal teli hangon ennyit mondott csak:

-Fiatal ember…ezzel még várnia kellene…mindennek eljön a maga ideje!

Balázs bedühödött….ökölbe szorultak a kezei, szinte remegett a dühtől…aztán falhoz vágta a poharát.

-Ezzel nem oldasz meg semmit.

-Hagyj végre békén, könyörgöm! Fogalmad sincs, milyen érzés másokra utalva lenni!

-De…sajnos én pontosan tudom, milyen az. – néztem rá szomorúan – Te megtanítottál rá, milyen is az…mikor az embernek nincs segítsége…nincs aki mellette álljon.

Balázs elhallgatott nyomban, nem dühöngött tovább. Álltam előtte, és márcsak a fáradtságot éreztem magamban, semmi mást. Egy pillanatra behunytam a szemeimet…és felsóhajtottam. Balázs zavarba jött….hiszen tudta, mire utaltam az előbbiekkel….

-Ne veszekedj mindenkivel….2 nap múlva átvisznek a rehabilitációs intézetbe…ott jobb lesz, meglátod. Na…én most megyek, mert….fáradt vagyok.

-Várj egy kicsit, kérlek….ülj le, légyszives! – azzal maga mellé mutatott. – Sajnálom….csak…sokszor már azt kívánom, miért nem haltam meg….jobb lenne, mint így félnyomorékon élni…

-Ilyenre még gondolnod sem szabad…ne hülyéskedj!

-Csak a terhedre vagyok….és ilyenkor is veled veszekszem….jobb lesz…ha…

-Mi lesz jobb?

-…..ha visszamentek Angliába….akkor én is átmegyek a rehabra, rendben?

-Oké…ahogy szeretnéd…de akkor átmész a rehabra, 100%?!

-Végig csinálom a fizikoterápiát….eskü…csak…csak menjetek vissza Londonba! Ez az egyetlen feltételem….ha visszamentek.

-Meglesz…

Valamit valamiért alapon….megtettem amire kért. Néhány nap múlva, mielőtt elindultunk volna, meglátogattuk és egyben elköszöntünk tőle, immár a rehbilitáción, nem a kórházban. Megnyugodtam, bár nem szívesen hagytam magára, valahol mégis tudtam, ez a helyes megoldás….vissza kell térnem Andráshoz, aki már alig várta, hogy ismét együtt lehessünk….:(

Mitévő legyek?!

2010 június 11. | Szerző: bamby21

 Napi szinten bejártam Balázshoz. Erős fájdalmai voltak, de sosem panaszkodott, tartotta magát. Eközben Kornél kijelentette, míg az apja meg nem gyógyul, ő ugyan vissza nem jön velem Angliába. Balázs próbált beszélni a fejével, de a gyerek mereven elutasított minden ajánlatot és kompromisszumot. Remek…. Nem tudtam mit tenni, egyszerűen tanácstalan voltam….anyuékra mégsem hagyhatom….én meg nélküle ugyan ki nem megyek!!!!

Meséltem Andrásnak is…de ő is tanácstalan volt….nem tudtam mitévő legyek. Alig 2 hét múlva leveszik a gipszemet, és akkor döntenem kell….megyek, vagy maradok.

Balázs felépülése hónapokig is eltarthat a doki szerint, mivel mind a két lába többszörösen eltört, fizikoterápiára kell járnia, gyógytornára, meg folyamatos orvosi kontrollra….ergó, ahhoz kocsi kell, segítség. De érdekes lenne, ha itt hagynám az idős szüleire, akik ketten nincsenek olyan súlyban, mint a fiuk egyedül…

Aztán: mivel nekik két szintes családi házuk van, egy újabb problémát vet fel. Hogyan fog lépcsőzni? A doki szerint, ha 100%-os is lesz a lába a műtétektől, akkor is jó időbe fog telni, mire a lábai úgy fognak hajlani és mozogni, mint eredetileg.

Egyik nap, mikor Balázst levitték a sebészetre, leültem vele beszélgetni:

-Mikor mentek vissza Londonba?

-Fogalmam sincs…Kornél nem akar téged itthagyni.

-Megpróbálok mégegyszer beszélni a fejével….miattam nem kell itthon maradnotok.

-Hát….az meg a másik, hogy én sem hagynálak itt szívesen….mert túl sok lennél a szüleidnek, ők már nem bírnák a gondodat viselni….nem is tudom…

-Ezt felejtsd is el….miattam nem kell itthon maradnod, neked ott van az András….én meg valahogy megoldom a dolgot, nem lesz semmi gond. Oké?

-Meglátom….Kornélt nem vihetem ki erőszakkal, neked meg mégsem hagyhatom itt…

-Kornél be fogja látni, hogy veled kell mennie…beszélek vele.

-Oké….de most nekem mennem kell….még, Vicáékhoz is be kell mennem.

-Rendben…menj csak. Holnap is jössz?

-Persze…majd valamikor. Na…de mostmár pihenj….oké?

-Jó…de még gyere ide egy kicsit…légyszives.

-Minek?

-Ne kérdezz, hanem gyere!

Odaültem mellé, mire nagynehezen feltápászkodott, aztán átölelt. Jó volt, hogy ilyen közel volt megint hozzám….megsimogatta a hátamat és homlokon csókolt.

-Miért….miért nem hagysz itt a francba és éled tovább az életedet, mint mindenki más? Annyit bántottalak….miért segítessz rajtam mindig?! Én soha semmit sem tettem érted?!

-Nem tudnék neked nem segíteni. Ha másért nem is….Kornél miatt meg kell tennem, és meg is teszem….mindig, tudod jól…

-Tudom….csak azt sajnálom, hogy emiatt mindenben csak gátollak. András se nézi gondolom jó szemmel a dolgot, nem?!

-Te nem sajnálod….ezt tudom jól. – mondtam nevetve. – Amúgy meg….az, hogy András erről mit gondol, egy dolog…felnőtt ember vagyok, el tudom már dönteni, mit akarok, és mit nem.

Balázs elmosolyodott és eltűrte a hajamat az arcomból. Végig futott rajtam a hideg, amint a nyakamat végigsimította….jahajjj 🙂

-Oké….értem. Akkor most menj! Majd holnap…

-Rendben – makogtam zavaromban – majd holnap….jövök.

Balázs arcára elégedett vigyor ült ki….gondolom én, attól, hogy sikeresen zavarba hozott…..ismét:) Nem tudtam mit tenni….csak jót mosolygtam az egészen…bár akkor újra és újra kirázott a hideg (jó értelemben) mikor eszembe jutott, ahogy hozzámért…félelmetes, hogy még most is mit képes belőlem kiváltani a közelsége…komolyan….

Életben maradni….

2010 június 11. | Szerző: bamby21

 Eltelt 3 hosszú hét….engem 3 nap után kiengedtek. Kornél mindig a mobilomat figyelte, mikor hívnak a kórházból…mert meghagytam a számomat a dokinak, ha valami változás lenne Balázs állapotában azzonnal hívjon. Minden alkalommal összerezzentem, mikor megcsörrent a telefon….András visszament közben Londonba, mert nem akartam, hogy miattam itt maradjon….én dolgozni a törött kezem miatt amúgy sem tudtam volna, visszamenni pedig nem akartam….mint Kornél, mint az apja miatt. Itthon lábadoztam, és mindennap bementem Balázshoz…

Aztán egyik szerda délután jött a telefon a dokitól….:

-Edina, Jónás doktor vagyok…azért hívom, mert a párját le fogjuk venni a lélegeztető gépről….mostmár valószínűleg tudni fog magától is lélegezni….ha sikerül, akkor fel is ébresztjük őt az altatásból….

Elvittem Kornélt a nővéremékhez, én pedig zúgtam be a kórházba. Az ablak mögül figyeltem, amint felébresztik az altatásból Balázst, aztán a doki elmondja neki, mit fognak vele csinálni……és kihúzzák a csövet a torkából….köhögött veszett módon…de végre, valami eredményt is láttam: képes magától lélegezni. Néhány perc múlva beengedtek hozzá. Nem tudtam az érzéseimen uralkodni, elsírtam magam megint….Balázs nem nézett ki még most sem valami jól…de legalább életben volt. Megfogtam a kezét….kimondhatatlanul boldog voltam.

-Szia…..ugye megígértem? Hát, itt vagyok….

Balázs nem bírt megszólalni, a torkára próbált mutatni, hogy fáj neki….nem erőltettem, hogy beszéljen.

-Még egy darabig nem fogsz tudni beszélni….a lélegeztető gép miatt…Emlékszel, mi történt?

Bólintott.

-Kornélnak kutya baja sincs…nyugi. Jól van….és azt üzeni, nagyon szeret téged és hogy gyógyulj meg….örülök, hogy, felébredtél. Nagyon hosszú volt ez a 3 hét….

Ahogy Balázs kezét fogtam, kicsit megszorította azt….a gipszemre mutatott.

-Eltört a kezem, a fejemet pedig több helyen összevarták…de ezen kívül semmi…megúsztam ennyivel. Nem te voltál a hibás….a tranzitos srác át akart még csusszanni a sárgán, mikor mi kimentünk elé….és, hát…nem sikerült neki, és nekünk sem….

Balázs kezét el akartam engedni, mert szólt a doki, hogy mennem kell….hamarosan vizit lesz, de Balázs nem engedett.

-Mi az? Valami baj van? – kérdeztem, amint a kezünkre néztem – Most mennem kell, de holnap megint jövök, rendben?

Odahajolttam hozzá és adtam az arcára egy puszit a szájmaszkon keresztül, mire ő elmosolyodott.

-Holnap jövök….megígérem! – azzal nagynehezen elengedte a kezemet.

Még egy pillanatra visszafordultam az ajtóból….ő pedig csak tehetetlenül nézett utánam…majd a szívem szakadt meg, hogy ott kellett őt hagynom, de nem tehettem mást, nyugtatott a tudat, hogy jó kezekben van, vigyáznak rá…..és most ez volt a legfontosabb.

Pokoljárás 2—-Élet és halál közt lebegve

2010 június 11. | Szerző: bamby21

 Mikor ketten maradtunk a tesómmal, Henivel, kicsit beszélgettünk:

-Amúgy…..felhívtam Andrást, hogy mi történt veletek és azt mondta, az első géppel haza fog jönni hozzátok….szóval, szerintem hamarosan itt lesz.

-Ó…igen? Szuper…

-Most meg mi bajod van? Nem is örülsz?

-De….nagyon.

-Dina, mi a franc ütött beléd? Azt hittem minden oké köztetek?

-Az is…de most valahogy nem tud érdekelni, hogy….itt lesz.

-A gondolataid nagy része még most is Balázs körül forog, igaz?

-Igen….nagyon bánt ez az egész….és….nagyon félek, hogy nem fog felépülni!

-Ugyan, hugi! Jó kondiba van….aki egy ilyet túlél, annak a lábadozás már meg sem kottyan….csak időre van szüksége, ennyi! Emiatt ne emészd magad!

-Könnyen beszélsz….nem te élted át ezt az egészet…

-Nem kellemes, az biztos…de ezt már nem csinálhatjuk vissza!

Sajnos, nem….András később felhívott, mikor leszállt a gépről, hogy hamarosan ideér. Késő délután jött a doki, hogy nemsokára felmehetek Balázshoz. Jött egy nővér, ő kísért fel az intenzívre. Be kellett öltöznöm, aztán bementünk….. azt a látványt, ami ott fogadott, nem kívánom senkinek, még a legrosszabb ellenségemnek sem! Lélegeztető gépen volt, csövek lógtak ki belőle, pittyegett mellette az a rengeteg gép és monitor….szörnyű volt. A nővér valamiért kiment a szobából, de előtte még megkérdeztem:

-Ön szerint….hallja, ami….körülötte folyik?

-Nem tudhatom biztosan….de mikor a fiam, agyhártya gyulladással volt itt az intenzíven, nekem azt mondta az orvos, hogy beszéljek hozzá….mert, ha válaszolni nem is tud….szerinte akkor is felismeri az ismerősök hangját. Egy próbát megér…

Tehetetlennek éreztem magam, és még annál is szomorúbbnak, hogy így kell őt látnom. Óvatosan megfogtam a kezét…mintha semmi élet nem lett volna benne, rémisztő volt.

-Szia bébi…..Edina vagyok. A nővér szerint nem vesztek semmit azzal, hogy beszélek hozzád….mert lehet….hogy….felismered a hangomat. Annyira sajnálom, ami történt…és hogy, most valahol miattunk kerültél ilyen állapotba. Kornél nagyon aggódik érted….azt mondta, addig nem jön velem vissza Angliába, míg te meg nem gyógyulsz…Meg kell gyógyolnod….Kornélnak szüksége van rád….és nekem is….

A nővér visszajött….nekem pedig mennem kellett, hagynom kellett Balázst pihenni. Ahogy kiértem a kórteremből, sírni kezdtem….a nővér próbált vígasztalni, hogy minden rendbe lesz….de nem tudtam neki hinni…mikor leértünk, a szobánk előtt már ott várt rám András. Óvatosan megölelt….nem szólt semmit, én még akkor is csak sírtam….nem tudtam őt megölelni sem, annyi erőm se maradt. 

Elfeküdtem és elaludtam….újból magam előtt láttam az egész balesetet….amint elindul a kocsi, a fékcsikorgás és a csattanás, aztán az a felfordulás, a mentősök, a tűzoltók…és a legvégén a hang, mikor egy srác a mentősöknek kiállt, hogy hozzák a defibrilátort…..aztán felriadtam…András pedig ott ült mellettem, még akkor is. 

Nem akarom, hogy meghaljon….azt nem! Szükségem van rá!!!!!

Kórházban

2010 június 10. | Szerző: bamby21

 Mire magamhoz tértem, már a kórházban voltam, éppen vizsgált egy doki….erősen belevilágított a szemembe a lámpa, éppenhogy csak hunyorogtam. A doki fölém hajolt:

-Edina….emlékszik mi történt?

-Balesetünk volt…

-Igen…

-Hol a fiam? 

-A gyerek osztályon…..karcolásokkal megúszta a balesetet, miatta ne aggódjon!

-És a barátom? Vele mi van? Újra kellett éleszteni…Ugye túlélte az ütközést?

A doki a nővérre pillantott, de az nem reagált. Szivem szerint ordítani tudtam volna kínomban, senki nem mondott semmit, hosszú percekig. Idegörlő volt. Mire a doki megszólalt volna, valaki kihívta őt a vizsgálóból….a nővér ekkor megsimogatta a fejemet:

-Utánajárok, mi lett a barátjával, rendben?

-Köszönöm…

Begipszelték a kezemet, összevarták 3 helyen a fejemet. 2 bordám megrepedt, agyrázkódásom lett. Ennyi. Kornélnak “kutya baja nem esett”…szerencsére. Néhány helyen elvágta a karját és az arcát a kitört ablak szilánkjai és felrepedt a szája….aztán mikor levittek az egyik kórterembe, egyszercsak ismerős hangra lettem figyelmes:

-Anyaaaaa! – kiabálta Kornél, amint felém rohant.

Ennyire még sohasem örültem annak, hogy a fiam üvöltözik és rohan….úgy szórítottam és puszilgattam szegénykémet, azt hittem, ott a helyszinen fogom megfojtani vele…Kornél aztán hamar elkomolyodott, mivel én még akkor is egy tolószékben ültem az ágyam mellett:

-Mi lesz velem anya, ha ti meghaltok? – kérdezte a gyerek könnybe lábadt szemekkel.

-Ugyan, szivem! Minden rendbe fog jönni, megígérem…senki nem fog meghalni! – mondtam ezt, mikor még azt se tudtam, Balázs egyáltalán túl élte-e a balesetet.

-Apa hol van? Ő jól van?

-Nem tudom kicsim…sajnálom, még nem tudtam róla semmit kideríteni…a doktor bácsik még nem mondtak anyának semmit apáról.

-De….ugye nem halt meg? Ugye nem?

Nem mertem már semmit mondani a gyereknek….

-Nem tudom, kicsim….nem tudom… – azzal elcsuklott a hangom és megint sírni kezdtem. Kornél szintén….felmászott az ölembe és erősen megölelt. Aztán jött a doki és nagy nehezen lekönyörögte rólam a fiamat, akit aztán az egyik nővér visszavitt az osztályára. A doki leült mellém:

-Nyugodjon meg Edina….kérem! Szeretnék önnel beszélni…

Felkaptam a fejemet. A doki nagyon komoly volt.

-Szóval….a barátja túlélte a balesetet…de…

-De mi?

-De….most még a műtőben van. Mondhatom, nagyon rossz állapotban van a párja…belső vérzés, a bal tüdejét átszúrta 2 bordája….a keringése pedig már…3-szor összeomlott, újra kellett éleszteni. Alig maradt ép csontja….ha….túl is éli a műtétet, sokáig mesterséges kómában fogjuk valószínüleg tartani, mert borzasztó fájdalmai lennének….nem tudná őket elviselni. Túlzás nélkül, kritikus állapotban van….

-De ugye túléli?

-Ezt sajnos nem tudom önnek megmondani! 50-50%….

-Édes istenem…

-Amint megtudok valami fejleményt….üzenni fogok  egy nővérrel, önnek, rendben? De most próbáljon meg kicsit megnyugodni…bár, tudom, most nagyon nehéz lehet!

Persze, egész éjjel nem aludtam semmit…csak az ajtót néztem, mikor jön be végre egy nővér….de semmi sem történt. A reggeli vizit előtt kicsit elbóbiskoltam, mikor a tegnapi doki felébresztett:

-Edina…hogy érzi magát? Sikerült kicsit legalább aludnia?

-Nem….nem sikerült. Nem tudott meg semmit, doktor  úr?

-De…éppen most. A párja túlélte a műtétet….de még mindig….nagy veszélyben van. Az intenzíven van…de…az állapota még korántsem stabil…sajnálom. A túlélési esélyei még így sem lettek jobbak, hogy megműtötték….

-Értem…és….láthatnám őt? A doki körülnézett aztán nagyon halkan csak ennyit mondott:

-Este egy barátom lesz az ügyeletes az intenzíven….megpróbálom magának elintézni, hogy legalább megnézhesse a párját, rendben?!

-Köszönöm…hálás lennék érte!

-Rendben, de akkor ígérje meg nekem, hogy megpróbál kicsit pihenni addig is…

Amint a doki kiment, megjöttek anyuék, minden. Hozták Kornélt is, akit időközben kiengedtek a dokik a gyerekosztályról…kicsit megnyugodtam. De a fejembe csak is az zakatolt, mi lesz Balázzsal….ha meghal….azt talán én sem élném túl…Kornél pedig pláne:(

Autóbaleset

2010 június 10. | Szerző: bamby21

 Nagynehezen megnyugodtak a kedélyek a szombat esti balhé után. Bár, Marcit mindenesetre vállon kellett veregetnem, hogy leütötte Kolost….mert bizony, nem vagyok erőszakpárti, de szép ütés volt.

Kornél is kitett magáért, ugyanis elintézte, hogy az apja vigyen ki minket a reptérre vasárnap. Nem voltam oda az ötlettől, de mindegy…a gyerek miatt belementem a dologba.

Persze, mire elköszöntünk mindenkitől és hasonlók….megint közel kerültem a síráshoz. Alig hogy elindultunk, Kornél persze beájult. Balázs, a szombaton történtek ellenére is jó kedvű volt.

-Tényleg! – kérdezte hirtelen – És….nagy a szerelem, igaz? Jól megvagytok Andrással?

-Ja. – mondtam – Minden oké. – nem akartam neki elmondani hogy András részéről nem tudok mit mondani, de részemről igen, az…

-Meggyőző volt.

-Ha nem hiszel nekem….az a te bajod!

-Én ilyet nem mondtam….csak azt, hogy nem volt valami magabiztos a válaszod!

Nem tudtam mit mondani.

-Hát….nem látok bele a pasik fejébe….azt nem tudom, hogy ő mennyire van a dolgokkal.

-Persze…ezt gondoltam, csak szekállak ám!

-Tudom… – mondtam alig érthetően.

Nem voltunk messze a reptértől már. A forgalom viszont hatalmas volt. Még nem sötétedett be egészen….de erősen szürkületbe hajlott már minden. Bámészkodtam, nem figyeltem Balázsra sem. Megállt egy kereszteződésnél, mert pirosat kapott….aztán lassan elindultunk….ekkor viszont fékcsikorgást hallottam, majd egy hatalmas csattanást…..és elsötétedett minden.

Nem tudom mi történt, mennyi idő telhetett el, de mire felébredtem, már az út szélén feküdtem, sötét volt és csak a rendőrautó meg a mentős kocsi villogójának fényeit láttam…..és azt a rengeteg embert. Egy férfi mentős jött oda hozzám, mikor kicsit észheztértem, de nem engedte, hogy felkeljek:

-Mi történt? – kérdeztem.

-Autóbalesete volt, kisasszony. Belement a kocsijukba egy tranzit….a vezető oldalról.

-Hol van a fiam….és hol van a barátom?

A mentős az egyik tűzoltóra nézett, aztán rövid hezitálás után válaszolt.

-A fia már biztonságban van…..nem sérült meg súlyosan, bevitték már a kórházba.

-És a barátom? Ő jól van?

-Őt még most próbálják kiszedni a kocsiból…..mert az ő oldalát érte az ütközés…sajnos róla még nem tudok semmit…

-Ne….ezt nem hiszem el! Meg akarom nézni, mi van vele…kérem!

-Ne, hölgyem, kérem, ne mozogjon…..hamarosan őt is elfogjuk tudni látni, de magának most nem szabad semmit csinálnia…ezzel nem tud rajta segíteni!

Ekkor egy tűzoltó jelent meg a másik oldalon, intett az egyik mentősnek.

-Hova mennek? – kérdeztem a másik lánglovagot.

Az letérdelt mellém, aztán megfogta a kezemet.

-Sikerült a barátját kivágnunk a kocsiból….őt látják most el. Nyugodjon meg, minden rendbe fog jönni!

Ekkor viszont az egyik srác elkiabálta magát, hogy valamelyik mentős azonnal vigyen egy defibrilátort….

-Újraélesztés? – futott át az agyamon egy pillanat alatt.

-Ugye nem a barátom…..!?

A tűzoltó elfordította rólam a tekintetét…

-Nagyon súlyosak voltak a sérülései….sajnálom….

Elsírtam magam. Ekkor jöttek értem és betettek a mentőbe. Valami nyugtató szerűséget kaphattam, mert homályosodni kezdett előttem minden….összemosódtak a vonalak.

Majdnem balhé—> Kolos vs. Balázs

2010 június 9. | Szerző: bamby21

 Mielőtt hazaindultunk volna, ugye hétfőn, András 2 nappal előtte közölte velem, hogy ő nem jön velünk, mivel dolgoznia kell. Nagyon örültem neki….így csak Kornéllal kettesben vágtunk neki a reggeli tortúrának. András kivitt minket a reptérre.

-Majd hívlak, ha hazaértünk, rendben?

-Oké…de vigyázzatok ám magatokra!

-Úgy lesz…na, akkor mi lassan megyünk, nehogy ránk kelljen aztán várnia a gépnek.

-Jó. – mondta András – És….ne haragudj, hogy nem megyek veletek.

-Ez van….majd legközelebb, talán.

András odahúzott magaelé és megsimogatta az arcomat, aztán megcsókolt.

-Hosszú lesz ez az egy hét nélkületek…

-Kibírod, nyugi!

-Remélem…

-Ez biztos…na, mostmár tényleg mennünk kell! – azzal még utoljára megöleltem, aztán a fülébe súgtam – Szeretlek.

András elmosolyodott….de nem válaszolt semmit. Hát…inkább no comment, nem esett valami jól, hogy reakcióként csak egy mosolyt kaptam…ismét, de mindegy.

Mire leszálltunk a gépről, a sógi, Zsiga, már ott várt minket az érkezési oldalnál. Otthon nagyon nagy volt az öröm, hiszen mind a kettőnknek nagyon hiányzott már a család, anyuék, a tesómék, apuék…..és persze Vicáék is:) Balázs kedden délután tudott először jönni Kornélhoz, mivel dolgozott.

 Péntekig gyakorlatilag egymás nyakán lógtak….én pedig örültem, hogy Kornél ilyen boldog, hogy az apjával lehet. Balázzsal nem sokmindent beszélgettünk, csak amit nagyon muszály volt. Péntek estére elkérték az apai nagyszülők a gyereket….és Kornél örömmel ment is, hiszen Árpi bácsival (Árpi papával) igencsak jól elvolt, mert valamit mindig csináltak együtt, hol barkácsoltak, pecázni mentek…ilyenek, és a gyerek imádta:) Az Irma mami féle sütikről pedig nem is beszélve, amiből mindig volt, ha a gyerek ott volt náluk.

Péntek este átjött Tomika, Vica meg a Marci….tök jól elvoltunk. Beszélgettünk, iszogattunk aztán egyszercsak csörgött a mobilom, Kolos keresett. Valahonnan megtudta, hogy itthon vagyok….és át akart jönni megnézni, mi van velem. Oké….bár nem örültem túlzottan az ötletnek, nem akartam vele bunkó lenni. Közben, Balázs is írt sms-t, hogy beszélni szeretne velem. Ennél rosszabb már nem lehet alapon…belementem a dologba. Éppen Kolossal beszélgettem a konyhában, míg a többiek a szobában ücsörögtek….mikor is befutott Balázs…

Ahogy végigmérte magának Kolost, már sejtettem…ebből nem fog sok jó kisűlni, ha sokáig egy légtérben maradnak ezek ketten. Tomi szerintem megérezte, hogy valami gond van, mert kijött hozzám. Kolos szintén nem igazán örült láthatóan Balázs jelenlétének….aztán kezdetét vette az egymás oltogatása. Kezdődött mindez azzal, hogy Kolos megjegyzést tett Balázs múltjára:

-Mióta vagy kint?

-Lassan 1 éve…miért?

-Csak kérdeztem…

-Ó…talán valami problémád van a múltammal?

-Ugyan mi lenne? Az hogy te narkóztál, magánügy….csak nem értem, Dinát miért kellett ebbe az egészbe belekeverned….főleg, terhesen.

-Kolos! Fejezd be…ez lerágott csont! – szóltam közbe erélyesen.

-Ugyan, mit tudsz te erről az egészről? – kérdezte Balázs idegesen. – Fingod nincs róla, mi volt ez az egész! 

-A lényeget tudom…kihasználtad őt aztán leléptél….hát, ez van! Vagy talán rosszul tudom? Terhesen már nem volt olyan jó parti a csaj, a gyerek meg csak nyűg a te fajtádnak….hát lepattintottad őket!

Balázs olyan lett mint valami túlhergelt bika….elindult Kolos felé, de én közéjük álltam. Ekkor kijött Marci, aki Kolos elé állt be. Tomi igyekeett Balázst visszatartani. A helyzet már-már pattanásig feszült…

-Azonnal fejezzétek ezt be! Itt nem fogtok balhézni! – kiabáltam.

Tomi egyre nehezebben bírt Balázzsal, aztán valamit fél füllel hallottam, hogy odasúg neki Tomi:

-Nem ér annyit hogy megüsd, öcsém! Gondolj a fiadra….megint vissza akarsz kerülni a sittre?

Balázs idegesen Tomira nézett, aztán kicsit lecsillapodott. Kolos viszont tovább hergelte Balázst:

-Rohadt sittes!

-Megöllek te szemét! – kiabálta neki vissza Balázs, ám ekkor Marci megunta Kolos bunkó viselkedését és fordulatból leütötte azt….aki aztán azonnal földre is került. Megszólalni nem bírtunk a döbbenettől…Kolos aztán nagy nehezen feltápászkodott, ám már lehetőséget sem adtam neki egy újabb támadásra, nyakoncsíptem és kirángattam az utcára.

-Takarodj innen! Mégis mi a francot képzelsz te magadról?

-Elment a józan eszed? – kérdezte megrökönyödve – Ezek után még őt véded?

Nem néztem magam mögé, nem láttam, hogy időközben Tomi és Balázs kijött a teraszra, onnan moziztak.

-Mégis mit gondolsz? Idejöttél balhézni…ezek után, még esetleg téged kellene védenelek? Ő a fiam apja….akármilyen is, akár mit is tett….ő Kornél apja, és én megbocsájtottam neki, ha tetszik, ha nem?!

Kolos nem akarta elhinni szerintem amit hallott, értetlenség ült ki a képére.

-Nem gondoltam hogy ezt fogom tőled hallani…azt hittem lesz annyi eszed, hogy többé nem állsz le vele, de látom, tévedtem.

-Igen, tévedtél…nem is kicsit!

Azzal megfordultam és elindultam befelé….Kolos pedig motorra pattant és elhajtott. Kicsit megnyugodtam akkor. Felmentem a teraszra, és előkotortam a dugi cigimet az egyik cserép alól és rágyújtottam. Hozzáteszem, nem dohányzom, általában…de mikor így felhúzom magamat…akkor igazi gyárkéménnyé válok, akár 3 szálat is elnyomok egymás után, hogy lenyugodjak. Még a cigi felénél se tartottam, mikor beküldtem a többieket, és kint maradtam Balázzsal.

-Amúgy….miről akartál velem beszélni…a majdnem balhé előtt? – kérdeztem tőle idegesen.

Balázs meglepve nézte a cigit a kezembe, aztán elvette és eloltotta azt.

-Ne szokj rá a cigire! Légyszives…

-Ugyan miért? Tudtommal te is cigizel…..nem?

-Az más…neked attól még nem kell rászoknod. Értve vagyok?

-Nem. – mondtam, azzal elővettem egy másikat a dobozból és meggyújtottam. Balázs azt is el akarta tőlem venni, de nem engedtem. – szóval?

-Nem fontos…. – mondta feszülten. – Majd máskor elmondom…

-Engem már nem tudsz semmivel meglepni….szóval, mondhatod nyugodtan! – válaszoltam. Fél pillanatra néztem csak félre, mikor is Balázs odanyúlt a cigimér, és kivette azt is a kezemből.

-Add vissza! – mondtam mostmár tényleg idegesen, és megpróbáltam érte lábujjhegyre állni, amint Balázs feltartotta a cigimet a magasba. Minden hiába…nem adta vissza, sőt…elszívta….a füstöt meg rámfújta, egyenesen az arcomba, amitől nekiálltam köhögni.

-Mondom én hogy nem bírod a cigit…

-Cseszd meg…de a füstöt attól még nem kéne az arcomba fújnod….vagy akarsz tőlem valamit? (régen azt mondtuk mindig, csak annak fújják a képébe a füstöt, akitől akar valamit a másik)

-Hát… – mondta immár vigyorogva – most hogy mondod… – azzal odaállt elém, jó közel. Pillanatig szinte farkasszemet néztünk egymással….én pedig még levegőt sem mertem venni…olyan közel volt hozzám. Remegni kezdtek a lábaim, összeugrott a gyomrom….talán csak néhány centire volt attól hogy megcsókoljon, mikor is nyílt a bejárati ajtó, Tomika pedig kijött. Én reflexből meghátráltam, Balázs is elfordult….Tomika szemei elkerekedtek, aztán elmosolyodott:

-Hoppá….látom zavarok?!

-Dehogy! – feleltük egyszerre Balázzsal, mire Tomika arcán mégnagyobb vigyor jelent meg…

-Oké….semmi gond…mindenesetre, Dina….keresnek telefonon….András az.

Balázs elkomolyodott, én pedig zavartan a mobilom után nyúltam. Balázs ezután lelépett, Tomika pedig csak annyit mondott, mikor letettem a telefont:

-Te soha nem fogsz megszabadulni Balázstól, igaz? És…talán nem is akarsz…így van?