Néha ilyen is kell…

2010 június 20. | Szerző:

 Hazavitt, és míg Kornél nem jött haza, ott is maradt velem….tök jól elvoltunk:) Döglöttünk a tv előtt, beszélgettünk, a mobilját viziteletem….zenét hallgattam rajta. Találtam egy tök jó zenét, ez a refrén benne:

“Lennél-e a királynőm és lehetnék-e királyod, 

ha kívánod én laábaid elé hozom a világot.

szereted-e amit, ahogyan csinálok?

Ha így van, súgd a fülembe hogy imádod….”

(Smiles of Hell: Királynő)

Gergő szerint ezzel a zenével aztán bármelyik csajt le lehet venni a lábáról….háááátttt….jah:) Na, nem rám gondolt ezzel, azért azt mindjárt hozzá is tette, mert én még akkor is a legjobb haverja exe vagyok….vagyis neki “tabu” (vagyis majdnem)

-Nem kezdenél ki velem…komolyabban, igaz?

-Nem….bár….nagyon jó csajnak számítassz még most is….de nem. Balázs megölne érte, az biztos….meg….hát, te már kinőttél ebből a kalandozósdiból, szerintem neked már egy normális pasi kellene, nem egyéjjszakás. Nem?

-De….valahogy így. Inkább egyedül, mint kalandozzak, az már nem az én világom. A fiamnak nem mindegy, mit lát, hogy viselkedek.

-Na ja….bár, azért, a most történtek után végre van valami elképzelésem arról…Balázs miért jött mindig vissza hozzád, még akkor is, ha volt éppen nője….

-Miért is?

Gergő elvigyorodott, aztán adott egy puszit a szám szélére, én meg elvörösödtem….zavaromban.

-Érted már?

-Azt hiszem, igen.

-Oké….amúgy…te ismered az új nőjét, nem?

-A Nórit? Jah….ismerem, mondjuk rá…múltkor panaszkodott rá a Balázs.

-Mit?

-Hogy mindenért rinyál meg ilyenek…

-Jah….érdekes a természete, meg kell hagyni….rám mondjuk haragszik is.

-Mert?

-Mert megszoktam, hogy Balázsnál kiszolgálom magam mindig, aztán múltkor pont derékig bentvoltam a hűtőben, mikor megjött munkából….aztán szóvá tette, hogy én mit kotorászok a kaják közt…

-És mit mondtál neki?

-Azt, hogy eddig is meg volt engedve….meg ha nem tetszik neki, akkor csináljon nekem ő kaját, és akkor majd nem nyúlkálok be a hűtőbe, ennyi.

-Váááá….ez nagyon jó….akkor ideges volt, mi?

-Húúúú….ne is mondd, Balázs az ajtóból röhögött, a csaj meg fortyogott a dühtől. Ja…meg volt egy olyan is, hogy felvett valami olyan ruhát, mint ami múltkor rajtad is volt….aztán ahogy igazgatta magán, megjegyeztem, hogy neked is ilyened van és rajtad valahogy jobban is állt.

-Te egy állat vagy….és…erre mit szólt?

-Megkérdezte a Balázst….aztán az meg csak piszmogott egy darabig, de aztán nekem adott igazat.

-Áúúúúúúú…naneeeee! Ti komolyan nem vagytok normálisak! Ezt nem hiszem el! Szegény csaj! Ez azért már bunkóság volt tőletek!

-Miért…ez volt az igazság!?

-Kérdezhetek valamit?

-Mi lenne az?

-Szokott rólam beszélni?

-Balázs?

-Jah…

-Hát…mikor kimentetek Angliába…akkor cefet mód nézett ki. Nem csak a gyerek miatt…hanem hogy nem volt, akihez mehetett volna, ha valami baja volt. Én úgy vettem észre, hogy nagyon hiányoztatok neki….álandóan melózott, hogy ne kelljen az üres lakásba hazamennie…meg…ne gondolni arra, hogy, ti messze vagytok tőle. Meglátszott rajta, hogy valami nem okés….mert le is fogyott…meg nem volt valami jó kedve. Sokat nézegette a fényképeteket….mikor mentünk valamerre éppen, meg hasonlók. Beszélni nem sokat beszélt, vagy mondott úgy rólatok….de….szerintem, az nem is minden.

-Lehet…

-Akkor most én kérdezek, na?

-Ki vele!

-Még most is odavagy érte, igaz?

-Hát….nem is tudom….talán az a legjobb szó erre, hogy igyekszem….túltenni magam az egészen, hogy ő már….mással van.

-Nem ezt kérdeztem! Igen vagy nem?

Elvörösödtem, mire Gergő oldalbabökött, aztán nekiállt röhögni.

-Oda hát!!!! Tudtam én!

-De nem mondhatod el neki! Megtiltom!

-Nyugi….hallgatni fogok! Mindenesetre….szerintem….te illessz hozzá….nem a Nóri….és te jobban is főzöl….meg jó fej is vagy.

-Kössz…

Hát…érdekes egy fazon ez a gyerek is….mert bár nem tudom, miért mondta el nekem mindezt, azért valahol örülök neki, hogy ezt is tudom….meg valahol nem is.



Címkék:

Gergő vs András

2010 június 19. | Szerző:

Szóval, nem éppen ebédet, de sikerült egy kajálást összehoznom Gergővel. Nem puccoskodtunk, beültünk a török étterembe, gyrosozni:) Persze, megadtam ennek is a módját, csinosan, ahogyan kell.

El is voltunk tök jól, aztán nekiálltunk kajálni, meg persze dumálni is, mert volt éppen miről. Ugyanis Gergő valamivel többet ült a hűvösön, mint Balázs….4 év 2 hónapot, pontosan. Ja, és annyi különbséggel, hogy ő a mai napig ugyanúgy seftel mindennel, mint a sitt előtt….lecserélte a kocsiját is, egy kicsit szolidabbra, bár a kettő közti különbség csupán 30 lóerő….”csak” ennyi.

Kb. 5 percig sem sikerült mellette komolynak maradnom, mert a hülyeség csak úgy dőlt belőle, aztán hirtelen elhallgatott, mikor elnézett a vállamfölött.

-Mi van? – kérdeztem.

-Azt hiszem….most lépett be az exed….

-A Balázs?

-Dehogy! Az akivel kimentél Angliába….

-András….

-Na…az!

-Remek…. – morogtam.

-Mert?

-Mert azt írtam neki annó, hogy már van valakim….erre, itt ülök veled….szép!

Gergő elvigyorordott.

-Akkor had főjjön csak a gyerek feje!

-Mi?

-Nyugi….figyelj és tanulj!

Ebben a pillanatban megálltak mellettünk, néhány barátjával volt. Kétség kívül megakadt a szeme rajtunk, de csak köszönt, aztán a mellettünk lévő asztalhoz leültek. Idegtépő volt, főleg hogy Gergő aztán ismét kitett magáért, annyit röhögtem megint, mint a szemét:) Jól elterelte a figyelmemet András jelenlétéről, meg kell hagyni. Ő meg csak nézett, mintha muszály lett volna….gondolom nem számított rá, hogy így és éppen itt futunk majd össze?! (hozzáteszem, én sem:)

Mindegy…valahol nem is érdekelt a dolog, igazából. Jól éreztem magam Gergővel, ezért voltam itt, nem azért, hogy Andrásnak bármit is bizonygassak….bár azt hiszem, a látvány magáért beszélt, sztem sütött rólam, hogy minden oké (na jó, majdnem minden) velem…

Mikor befejeztük a kaját, összeszedelőcködtünk és elindultunk a kocsihoz, ergó….így haza is, egyben. Azzal viszont nem számoltam, hogy András lesz olyan merész és utánunk jön a parkolóban, nem éppen ideillő kérdésekkel és hasonlókkal:

-Van egy perced, Edina?

-Neked nincs!

-Ne csináld már, légyszíves…

Gergő ebben a pillanatban szintén odaért a kocsihoz:

-Valami gond van? – fordult Andráshoz.

-Magunkra hagynál egy pillanatra? – kérte András.

-Majd ha ezt a hölgy is így gondolja, oké? Addig nem!

-András! Nem mondom többször….nekünk már nincs miről beszélnünk! Vége! Érted?

-Hallottad öcsém?….Kocc….el lehet ballagni!

-Nem hozzád szóltam! – válaszolta ingerülten András.

-Igen? – kérdezett vissza Gergő – Akkor csak szólok…a csaj nem akar veled beszélni, világos? Húzzál már el innen, mielőtt….

-Mielőtt még mi lesz? – kezdett kötekedni András.

-Mindjárt megtudod…. – azzal kinyitotta a hátsó ajtót, kivett valamit, nekiállt pörgetni a kezébe, valami kis vas darabot….egy “még” összecsukott viperát…. – szóval?

András kicsit meghátrált, de Gergő ettől csak még jobban felbátorodott, én pedig kezdtem bepánikolni….ugyanis Gergő vérmérséklete szintén igencsak heves volt, főleg ha balhéról volt szó….nem kellett neki kétszer mondani, vagy kérni hogy üssön…ha oda került a sor….jobbnak láttam közbeavatkozni, így Gergő elé álltam, hogy visszatartsam, vagyis megpróbálkozzam vele.

-Ne legyél hülye….ne balhézz, kérlek, majd én elrendezem, oké?

-Állj félre…

-Nem….miattam ne balhézz, kérlek! Gergő, ne csináld!

-Gyere csak! – bíztatta András.

Gergő egyre idegesebb lett, gyorsan vert a szíve, megfeszült az egész teste, gyorsabban szedte a levegőt….András ezzel szemben halálosn nyugodtnak tűnt, sőt, szabályosan magabiztosnak.

-Tűnj el innen! – kiabáltam Andrással, de az meg sem mozdult – Végeztem veled! Semmi közöm hozzád többé, fogd már fel! Ennyi volt!

-Igen? És egy ilyenre cseréltél le engem? Ez sem jobb szerintem semmivel, mint a gyereked apja….sőt…azt hiszem kezdem megérteni a gondolkodásodat! Neked nem számít az sem, ha egy bűnözővel jössz össze, csak pénze legyen meg szép autója…..haszonleső kis….

-…..na? Mi? Fejezd be te a mondatod te kis rohadék, és esküszöm itt a helyszínen fogom elvágni a torkodat! Fejezd csak be!!!! – kiabálta neki Gergő.

Gergőt már alig bírtam visszafogni, olyan lett mint egy megvadult bika….és bár tudtam, miattam, értem, ilyen dühös….nem akartam hogy emiatt balhézzon. beletelt néhány percbe, hogy András sarkonforduljon és visszamenjen az étterembe, de ettől még Gergő ugyanolyan ideges maradt, mint volt, bár, azért annyit sikerült elérnem, hogy legalább visszajöjjön a kocsihoz, de a vipera még akkor is ott volt a kezébe, és nem engedte elvenni.

-Nyugi….nem történt semmi baj! Higgadj le végre!

Gergő szinte fújtatott, aztán hirtelen gondolt egyet és megindult András kocsija felé….még időben észbekaptam és nagynehezen visszarángattam, mielőtt bármiben is kárt tehetett volna.

-Elment az eszed? Visszakerülsz a sittre!? Ennyit nem ér ez az ember…én meg aztán pláne!

Gergő idegesen fixírozott egy darabig, aztán hátradöntötte a fejét, próbált lehiggadni…de ez nem igazán jött össze.

-Majdnemhogy….lek*rvázott csak…és azt mondod, nem érsz annyit, hogy leüssem érte? Ugye ez most nem komoly?

-De, az….nem ér annyit a dolog! És én sem….ahogy mondtam. Szóval, mostmár nyugodj le!

-Nem….nem megy! Nem beszélhet így rólad előttem….és amúgy sem! Megölöm…

Nem tudtam mit kezdeni vele, be kellett látnom….egyre jobban izzadt a tenyerem, a karja mind jobban csúszott ki a szorításomból, félő volt, ha “kiszabadul”….megint elborul az agya, és akkor már nem fogom tudni megállítani. Két dolgot tudtam Gergőről, mit csinál, ha ideges, de el akarja terelni a gondolatait a dologról….vagy csokit eszik, vagy valami csajt szédít éppen:) Csoki híján….valamit kezdenem kellett, hogy ez a barom lenyugodjon!? De mit?

 Nem túl eredti ötlet az exem legjobb barátjával ilyet tenni….de megcsókoltam:) Pffff….én hülye:) De!!!! Egyből nem volt semmi baja, sőt…kivettem a viperát végre a kezéből és visszadobtam a kocsiba….

-Te nem vagy normális, Dina! Ezzel remélem tisztában vagy!?

-Teljes mértékben….nem túloztál, azt hiszem! De…most már legalább…megnyugodtál….nem?

-Az nem kifejezés…. – vigyorgott.

Gergő egy darabig téblábolt előttem, aztán mikor már meg akartam volna fordulni, hogy elmenjek mellőle, ez a hülye visszahúzott és megcsókolt, ismét….hajajjj….de még hogyan? Nagyon jól:)

Mindenesetre….komolyan hülye vagyok….de a cél szentesíti az eszközt, és persze megbeszéltük: szimplán baráti szívességet tettünk….mindketten:)

Címkék:

Narkós titok (?!)

2010 június 18. | Szerző:

 Egyik nap felcsaptam a határidő naplómat és rá kellett jönnöm, valszeg’ már itthon van András…ahogyan azt írta. Ergó…nem tudom meddig lesz és hol….de nem menekülhetek előle, vagyis ha bemegyek a városba, valószínüleg 50% az esélyem arra, hogy összefussak vele.

November vége lévén, hideg van…de az élet nem áll meg, dolgom az volt 1000. Mivel a kocsim megint bemondta az unalmasat, gyalog vágtam neki a teendőimnek. Érdekes volt, mert mire elértem a belvárost, lefagyott kezem lábam, hiába öltöztem fel rendesen. Gondoltam, miután elintéztem a bankos -csekkes – ügyintézős sz*rságokat, elmegyek inni egy kávét, mert addigra valszeg’ fel is húzom magam rendesen, mert nem kerülök időben sorra, lesz egy kedves büdös ügyfél is velem egy légtérben (az ilyeneket rendszeresen kifogom) aki ahelyett hogy bankkártyát csináltatna, inkább a szappannal és a vízzel köthetne erősebb ismeretséget, mintsem a banki világgal.

Így is lett, persze….dübörgött a fejem, mire végeztem, így nyugodtan beültem egy kávéra a nem messze lévő étterem mellé. Nem figyeltem, kik vannak bent, mindenesetre, persze köszöntem, és már le is zuhantam egy, az ajtótól biztos távolságra lévő asztalhoz, hogy hideget mégcsak véletlenül se kelljen egy darabig éreznem a bőrömön. Kikértem a kávémat és nekiálltam újságot olvasni. Egyszercsak valaki végigsimította a tarkómat. A frász jött rám, ám mikor megfordultam, alig hittem a szememnek: Gergő volt az.

Alig ismertem rá…annyit változott. Ugyanaz a kedves vigyor a képén, de minden egyéb….döbbenetesen megváltozott rajta. Sokkal nagyobbnak tűnt az egész ember, mint mikor megismertem…izmosabb, masszívabb….és, azért a pólója alól kikandikált néhány, általam eddig észre nem vett tetoválás is…..na és az illat, ami körüllengte….hmmmm:) nem volt semmi.

-Szia Dina…mi a helyzet? Rég láttalak…

-Hát – makogtam zavartan – én is téged….és…azt hiszem, ez nyilvánvalóvá is vált most…mert alig ismertem rád.

Bár Gergő is egy igencsak jó pasi volt már akkor is, mikor megismertem Balázst….pasiként, úgy istenigazából sose tudtam rá nézni….na, de most:) Ejha:)

-Nincs kedved átülni hozzánk? – kérdezte a szomszédos asztalra mutatva.

3 másik sráccal ült ott, akik aztán árgus szemekel lesték a történéseket, ami aztán rendesen el is bizonytalanított.

-Nem maradok sokáig…csak egy kávéra van időm éppen…de miért nem ülsz te ide? Látom, társaságod van?

-Ha nem zavarlak….ők ráérnek.

-Dehogy….csüccs le! – mutattam magam mellé.

-Na és mi van veled?

-Megvagyok, amint látod. Minden oké…és veled?

-Semmi extra….

-Hol hagytad a barátnődet? – kérdeztem vigyorogva.

Gergő vette a lapot, elmosolyodott.

-Mimet? Barátnőmet? Hát…olyan nekem nincsen…vagyis van, de mindig más.

-Aha….értem.

-Na és a te pasid merre van?

-Valahol a nagyvilágban….csak nem tudom merre. Egyedül vagyok….megint, vagyis még mindig.

-Jah…úgy? Láttam múltkor a fiadat…nagyon helyes kiskölyök, hatalmas dumája van! Tök olyan mint az…..

-….az apja, igaz?

-Aha. Vele megvagy?

-Mint a kutya meg a macska, kábé…de mostanában viszonylag szélcsend van….nem morog mindenért, szóval most minden oké.

-Meglepődtem…vagyis, tudjafene…mikor megtudtam, hogy megkeresett titeket, hogy kiszabadult. Valahogy számítottam rá, hogy ez lesz…

-Miért vagy miből?

-Mikor….kiderült, hogy terhes vagy és elhagyott….hát, utána minden volt, csak nem normális….

-Mi? Nem értem, bocs!!!

-Azt gondolom tudod, hogy….cuccoztunk…ő is?

-Persze.

-Hát…mielőtt volt a balhé…ez annyit szívott….hogy már azt vártuk mikor lövi magát túl….beszedett mindent, csak ne kelljen gondolkoznia. Totál elmentek neki akkor otthonról….és amiket mondott nekem, hát…párszor szívem szerint szét tudtam volna b*szni a fejét….komolyan.

-Miért? Mit mondott?

-Mikor egyszer becuccolva döglöttünk nálunk…hát…mondott 1-2 dolgot rólad…meg erről az egész gyerek, vagyis Kornél dologról….és hát….kicsit leesett az állam a hallottak után.

-Miért? Mondd már?!!!

-Hát….tudod, én nem vagyok egy érzelgős típus…és őt sem gondoltam ilyennek…de…

-De? De mi? Mondd már el!!! Könyörgöm!

-Olyan szerelmes volt már szerintem akkor is beléd…mint egy hülye!

Elkerekedtek a szemeim, de egy büdös kukkot nem bírtam szólni a hallottakra.

-Ezt mégis….miből vontad le, hogy…szerelmes volt…???

-Lehet, hogy be voltunk lőve cefet módon…de ez nem olyan, mint amikor az ember részeg….ez totál más. Olyan vagy, mint józanon, de egy másik arcod jön elő, végül is….az, amelyiket hagyod előjönni. Valakinek elborul az agya és egy állattá válik…de valaki meg…csak szimplán kibeszéli magából az érzéseit meg mindent.

-Aha…értem. Remek….jó tudni. És…Kornélról….mit mondott, vagyis…akkor mégcsak ugye a gyerekről…általában?

-Hogy….szerinte biztos nagyon jó anya lesz belőled…és hogy reméli….majd egyszer talán hagyod neki, hogy megismerje a fiát…ennyi.

Leforrázva ültem Gergő mellett…egyszerűen nem értettem, miért….miért alakult így minden, ha elméletileg “szeretett” engem….mindvégig.

Mennem kellett, mindenesetre, másnapra megbeszéltük, hogy munka után találkozunk és beülünk valahova kajálni, mert Kornél úgyis megy anyuékkal Pestre valami bábelőadásra. Ráérős, vagyis kimenős leszek…:)

Címkék:

Anya vs fia:))))

2010 június 18. | Szerző:

 Bár eddig nem volt rá sűrűn példa, de mostanában a kisfiam az idegeimen táncol. Eleven, persze, ahogy anyám is mondja….vagyis volt…mert ezt már tudom szimplán ennyivel elintézni. A múltkor, hogy mentem a gyerekért az óvodába, a nevelő félrehívott kicsit beszélgetni. Majdnem elájultam, mikor elmondta, hogy Kornél mostanában igencsak sokat verekszik. Na, bumm.

Persze, hazamenet megpróbáltam beszélni a gyerekkel, hogy mégis mi a fritty fenéért volt ez meg hasonlók…..de csak a vállát vonogatta, mondván, nem fogja hagyni, hogy szekálják meg piszkálják….így vett az illető gyerekeken mondhatni elégtételt a sérelmeiért. Ez nem fog így sokáig működni-alapon, mondtam az apjának is: beszéljen vele, mert az óvónéni igencsak haramia-típus, még max. 1-2 eset aztán elküld minket gyermekpszichóhoz (ezt az egyik hasonló szitus anyuka mesélte nekem) 

Balázs egyik hétvégén így hóna alá vágta a gyereket, aztán leléptek. Volt egy kis időm “pihenni”, így gondoltam magamban, végre valahára megejthetem a bevásárlást és a hasonló hétvégi teendőimet, immár egy hyperaktivitásra is hajlandóságot mutató gyerek jelenléte nélkül.

Vasárnap estére jobban elfáradtam, mint egy egész héten talán összességében. Pihenés gyanánt ittam egy kis martinit, de aztán el is aludtam a tv előtt. Arra lettem aztán figyelmes, hogy valaki kuncog mellettem. Nagy nehezen észhez tértem, és ott állt mellettem Kornél….az apja meg a szobaajtóban, és persze, röhögtek, mert a martinis pohár még mindig ott volt a kezemben.

-Megjöttünk anya!

-Hallom, szivem…hallom!

-Na? Kipihented magad? – kérdezte Balázs.

-Hogyne….csak arra volt időm, hogy pihenjek! Mindenesetre, amit akartam, megcsináltam….takarítottam, bevásároltam…ilyenek. Na és milyen volt a hétvégétek?

-Jó…semmi gond nem volt a gyerekkel. És…beszéltem is vele…a verekedésről.

-Kössz…de egyáltalán reagált valamit rá?

-Aha…próbáltam neki elmagyarázni a lényeget, hogy miért lehet és miért nem…szerintem megértette. Persze…ha belekötnek, ne meneküljön el….de ha szekálják, arra nem ez a megoldás…..valahogy így.

-Remélem hasznosítani is tudja vagy fogja majd…

-Remek kölyök….helyén van a szíve. Nem ő az első aki ilyet csinált, ez még nem jelent semmit!

-Sokszor….észreveszem rajta, hogy totál olyan lesz a személyisége, mint neked….vagyis már most is az…

-Miben?

-Mindenben….hirtelentermészetű, makacs….

-Szóval a rossz szokásaiban mindenképp rámütött?

-Nem, nem csak abban…persze, mert néha meg tényleg szinte kenyérre lehetne kenni….de…inkább rád kezd hasonlítani, mintsem rám. Főleg külsőre…az olyan mint te, csak kicsiben. Brutális a hasonlóság köztetek.

-Naná…apja fia.

-Ja…abban meg pláne, hogy mikor bal lábbal ébred reggel, úgy viselkedik, mint te szoktál!

-Hogy?

-Mint egy tulok!

Balázs felröhög.

-Úgy szoktam ilyenkor hívni hogy kistülök…mint a mesébe a dínót! Komolyan olyan! Morog, nem akar felkelni, semmi sem jó neki…aztán egy adag macikávé kicsit helyrebillenti a búráját…

Balázs már fekszik a kanapén, annyira röhög.

-Mit röhögsz? Veled nem csinálja ezt?

-Dehogynem….ugyanezt műveli velem is.

-Megnyugodtam…azt hittem, csak engem sz*pat ezzel!

-Nem, engem is szokott, elég rendesen…csak…én kicsit a magam módján kezelem ezt a dolgot.

-Nincs nehéz dolgod….te ugyanez vagy, csak pepitában.

Jól elröhögtük az időt, mindenesetre, nem rohant mindjárt haza, ott maradt vacsorázni velünk. Mostanában, főleg hogy Nórival van, észrevetem, hogy nem veszekedik velem minden hülyeségen. Mondtam is neki, hogy szerintem kifejezetten jót tett a forrófejűségének ez a Nóris kapcsolat….kicsit visszavett magából:)

Címkék:

Kinek ilyen, kinek olyan

2010 június 17. | Szerző:

 Érdekesen alakult aztán a pénteki napom. Először is, nem indult a kocsim….remek, így gyalog mehettem volna dolgozni. Mondom volna….mert mire összeszedtem magamat, érdekesen kezdtem magam érezni….fáradt voltam és rohadt melegem volt. Izzadtam, aztán nekiálltam remegni, szédülni. Megmértem a lázamat, hátha….hát…..igazam lett, majdnem 40 fok volt.

Rögtön telefon be a kolleginának, nem tudok menni. Valahogy Kornélt még sikerült elvinnem az oviba, de mire hazaértem, már minden bajom volt. Lezuhanyoztam, aztán elfeküdtem. Írtam sms-t Balázsnak, legyen olyan rendes és délután menjen el a gyerekért ő a dühöngőbe….had ne kelljen már nekem, ha már egyszer ilyen szarul vagyok.

Oké….aztán írtam Gábornak is, hogy beteg vagyok, nem lesz este találka. Nem reagált az üzenetemre, de ekkor ez valahogy nem is tudott érdekelni. Balázs felhívott, hogy elhozza a gyereket, de majd csak este hozza haza, adig is hagy legalább pihenni. Úgy délután 5 körül aztán valaki kopogott….mikor ajtót nyitottam, nagyon meglepődtem: Gábor volt az.

-Szia….hát te?

-Gondoltam megnézem mi van veled?! Beteg vagy? Nem nézel ki valami jól?!

-Hát, igen…a doki szerint csak valami vírusos nyavaja…de elég rendesen hazavágott…

-Hoztam neked…multivitamint….jobban segíthet, mint a kávé.

-Köszi….kedves tőled.

Nem nagyon akart bejönni, így jobb híján leültünk a teraszlépcsőre, ott beszélgettünk. Jó volt kicsit végre a levegőn lenni, és mivel ültem, nem nagyon éreztem, hogy szédölögnék vagy hasonló…nem is volt semmi gond, míg Gábor közeledni nem kezdett hozzám. Azt még valahogy elviseltem, hogy néha néha hozzámér vagy megfogja a kezemet, de mikor kicsit közelebb ült hozzám, vagy éppen átakarta ölelni a derekamat, finoman hárítottam….

Pedig nem rossz pasi…..magas, kisportolt, sötétbarna, rövid haja van és sötétbarna szemei….de valahogy most nem feküdt a dolog, nem akartam semmit tőle….abszolút semmit. Idővel, mikor már nem tudtam arrébb curikkolni mellőle, mert a korlát megakadályozott benne…..Gábor bepróbálkozott, meg akart csókolni. Ekkor viszont megállt előttünk az utcán egy autó…..Balázzsal és Kornéllal.

Ennyire még nem örültem annak, hogy “zavarnak”….felpattantam a lépcsőről és elindultam a kapu felé. Rohadt zavarban voltam, Gábor szintén, aztán ő elég hamar el is köszönt…..hál’istennek hazament. Balázs észrevette, hogy valami nagyon nem smafu….meg is jegyezte:

-Mi van? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott!

-Semmi bajom….

-Megzavartam a randidat, nemde? – kérdezte elégedett vigyorral a képén.

-De… – sóhajtottam – de most azt hiszem, hálás is vagyok érte.

-Merthogy?

-Mindegy….figyelj….megnéznéd a kocsim, miért nem indul?

-Ahaa…meg. De miért nem baj hogy bezavartam?

-Ha megnézed a kocsit, elmondom, oké?

-Rendben.

Így is lett. Megnézte, igazított rajta kicsit és már ment is, akárcsak új korában….én pedig elmondtam Balázsnak, mi volt:

-Szóval? Mi volt?

-Semmi különös igazából….csak nem volt kedvem az egészhez. Most valahogy nem akarok randizni meg ilyenek, nem hiányzik.

-Szóval…akkor kocc lesz a gyereknek, vagy mi?

-Nem tudom….de azt igen, hogy mint pasi…..úgy most nem kell az tuti.

-Aha….világos.

-Csinálok valami vacsorát….megvárod?

-Hát….ja, szerintem meg. Attól függ mi lesz a kaja, mondjuk.

-Ne válogass! Nem mindegy az neked?!

-Igazából….az, rossz kaját még itt az életben nem ettem nálad. Szóval…

-Oké…és hogy vagy a barátnőddel? Minden oké?

Kicsit elhallgatott Balázs, nem válaszolt azonnal.

-Ja…mondjuk rá.

-Hoppá…ez meggyőző volt.

-Gondolom….

-Szóval?

-Kínlódik mindenért….

-Miért mégis?

-Mindenért…azért hogy álandóan Kornéllal vagyok, ha éppen nem dolgozom, aztán hogy nem mentem most vele haza a szüleihez vidékre….

-Óóóó…értem, hát….ez nem túl jó. És? Lesz rá valami megoldás?

-Aha – felelte röhögve – lesz. Otthagyom…

-Nemáááá! Olyan hülye vagy…az első adódó problémánál már le is lépnél, pedig olyan jól megvoltatok, vagy nem?

-De….csak nem vagyok valami kitartó….és a türelem se az erősségem éppen. Tudod?

-Na igen, ezzel tisztában vagyok. Ahogy gondolod…de szerintem kicsit alkalmazkodhatnál te is, nem?

Nem válaszolt, inkább nekiállt kajálni.

-Olajos az arcod ám…a kocsitól, szerintem.

-Igen? Hol?

Megtöröltem az arcát a szalvétámmal.

-Itt….na, látod! Nem csak én nézhetek ki úgy mint egy 5 éves gyerek….37 évesen még te is bőven maszatos vagy.

Balázs elmosolyodott, én meg büdös mód zavarba jöttem….eszembe jutott, mikor ezt mondta annó, hogy elvitt kajálni…mikor tiszta só volt a képem a sültkrumplitól:)

Címkék:

Emil:) Andrástól és Gábor meghívása

2010 június 16. | Szerző:

 Egész jól éreztem magam addig a pontig, míg ebédidő alatt meg nem néztem az emiljeimet….hupsz…András írt nekem.

“Szia Edina!

Két hét múlva hazautazom. Szeretnék veled beszélni, ha megoldható lenne?!”

Nagyon kellett tartanom magam, hogy ne pötyögjem azonnal hogy nem és nem is érdekel a dolog és te sem….mindenesetre, sikerült….nem válaszoltam neki semmit. Erre, 2 nap múlva ismét írt….

“Még mindig haragszol rám, ugye?”

Ááááh….gondoltam magamban, ugyan miért haragudnék én? Olyan gyereknek ismersze te engem….ááááá, dehogy! Egy frászt….nem békülök! A másik meg….nem mennék vissza oda akkor sem, ha fizetne érte, az biztos! Rászántam magam este, írtam neki emilt:

“Szia! Figyelj, nem hiszem, hogy bármiről is kellene, vagy tudnánk mi még beszélni…..3 hónap után jutott ez el csak az agyadig? Talán akkor kellett volna megtenni, nem most, mikor én már megbékéltem ezzel az egésszel?! Ne haragudj, de ha haza is jössz….ide ne gyere, megkérlek! Nekem nincs több mondanivalóm! Ennyi.”

Kicsit bunkó voltam, vagyis nagyon….de mindegy, mert az üzenetet elküldtem neki. Nem telt bele 10 perc, jött a válasz:

“Nekem is megadhatnád azt a bizonyos Második esélyt, vagy nem? Ez a kiváltság miért csak a gyereked apjának adatik meg?”

Belenyúlt a lecsóba rendesen az exem, na, ezt nem hagyom szó nélkül:

“Lassan 6 hónapja együtt él valakivel….ő már régen nincs a képbe…különben is, mi közöd van neked ahhoz, kinek adok én második esélyt és kinek nem? Amúgy….már van valakim…szóval alapjáraton nem aktuális a dolog!”

Gondoltam itt éppen Gáborra, aki ugyan csak az esküvői kísérőm volt, semmi más….valahogy le akartam szerelni végre Andrást. Dühített, hogy még ő akar engem számon kérni….na, ekkor viszont megcsörrent a mobilom, Gábor hívott.

-Zavarlak?

-Nem.

-Holnap meddig dolgozol?

-4-ig, de miért?

-Gondoltam, megkérdezem, hogy lenne-e kedved meginni velem egy kávét?

-Ó….hát….nem tudom, mert a fiamért is mennem kell anyuékhoz munka után.

-Értem…és péntek este mit csinálsz?

-Még nem tudom, de valószínüleg semmit. Kornél az egyik csoporttársánál fog aludni….mert valami kis banzáj lesz náluk…szóval…

-Akkor a péntek este jó lenne?

Felsóhajtottam, mert igazából…..nem kívántam a hátam közepére sem egy randit….valahogy nem.

-Gábor….figyelj….én….én nem igazán szeretnék most randizni meg hasonlók nekem ez most nem fog menni, azt hiszem.

Gábor egy pillanatra elhallgatott, aztán visszakérdezett:

-Na és baráti alapon?

Elnevettem magam….ez a pasi aztán nem semmi, nem adja fel egykönnyen.

-Talán….lehet róla szó…de csak baráti alapon.

-Úgy lesz….megígérem! Akkor péntek délelőtt majd hívlak, rendben?

-Oké. Szia.

-Szia.

Na….ebből mi lesz?:)

Címkék:

Esküvőre hangolva:)

2010 június 15. | Szerző:

 Amint megírtam, koszorúslány leszek, ötöd magammal….Vica barátnőivel:) Kollegináival. Ez tök jó….gondoltam, mikor is Marci benyögte, mivel ő a tűzoltóságon dolgozik, az ő munkatársai közül lesznek majd a mi kísérőink:)

Öhöm….jah….:) Huhh….és jajj is…mert ha van valami, amire egyértelműen pozitívan tudok gondolni, az az egyenruhás pasik:) Na…..főleg a kommandósok és a tűzoltók:) Az nagyon ott van:)

Nem tudom mit örömködök itt….csessze meg….március van, és én úgy elvagyok havazva, mint egyszer, már ami a munkát illeti. Kornélom drága elvan, 1000rel pörög a nap minden percében….s ha éppenséggel nem az én idegeimet tépázza, még ott van erre a feladatra az apja is, aki aztán szerelmes, mint egyszer:)  vagyis….:( de mindegy is.

Egyik nap összeültem a koszorús csaj fc-jelöltekkel, és nekiálltunk tervezgetni. 2 perc alatt megszavaztuk, hogy nekünk bizony nem lesz semmiféle habos-babos abroncsos rongyunk, nem fogunk úgy kinézni, mint valami túlméretezett eperfagyi….mivel a menyasszonyi ruha sem lesz ilyen.

Mindenki hozott képeket, ki mire gondolt, mit szeretne……több órányi válogatás után, Gina talált egy nagyon szép, mégis nagyon egyszerű darabot. Egyenes vonalú, oldalt felsliccelt, hosszú, spagettipántos ruha, amit gyakorlatilag bármilyen anyagból meg lehet varrni, mert még teszem azt, krumplis zsákból is jól mutatna:)

Oké…ruha megvan, de milyen színü legyen? Szavaztunk, magyaráztunk, fújjogtunk, vitatkoztunk, végül egy kapuccsinó szerű színnél maradtunk, barna övvel a derekán. Az anyag aztán selyem féle lett, ugyanebből az öv is, ami hátul lesz megkötve, egy “relatíve mutatósabb csomóban”….(erre kiváncsi leszek, mondjuk)

Péntek délelőtt aztán Vica felhívott, hogy másnap, szombaton menjek át hozzájuk a hétvégi telekre, mert szalonnát akarnak sütni, meg mittudom én…oké. Gyanutlanul elindultam, persze…..Kornél éppen az apjáéknál volt. Mikor odaértem, kishíján frászt kaptam, ugyanis annyi autó volt a telek előtt, alig lehetett elférni. Mikor Marcit megkérdeztem, kiket hívott még át, vigyororgva közölte: a szabadnapos kollégáit:) Hoppácska:)

Ott voltak a sorstársaim is, Gináék, akik már elégedetten fixxxxírozták a választékot…..

Kiderült aztán, Vicáék azért szervezték meg ezt az egészet, mert ők ránk akarták bízni, ki kicsodát választ maga mellé majd kísérőnek, kivel szimpatizál és kivel nem….ez tök meglepett, bár volt benne igazság:) meg kell hagyni.

Félre ne értse senki, egyáltalán nem voltam oda az ötlettől, hogy nyoszojó lány legyek, de Vica kedvéért megtettem, vállaltam a dolgot.

Az ott lévő pasik egytől egyik jó felépítésű, masszív, magas és csúnyának éppen nem nevezhetők voltak. Sőt….én még meg is lepődtem, hogy ilyen helyes pasik a lánglovagjaink ebben a városban:)….ha ezt tudom, lehet egyszer kétszer felgyújtottam volna a lakást….poénból, hogy kijöjjenek…na jó, azért azt nem….de valami hasonlóval tuti bepróbálkoztam volna 🙂

Gina és Szilvi elég hamar belevetették magukat az ismerkedésbe, míg Andi, Sári és én….inkább a háttérből szemléltük az eseményeket. Nem telt el sok idő és Andi is csatlakozott hozzájuk, így már csak ketten maradtunk Sárival….aki aztán, megoldotta a szitut, mikor is nem tudtunk dönteni, ki melyik pasihoz menjen oda…..kő-papír-ollóval eldöntöttük. Nekem jutott Gábor, neki meg a Peti:)

Abban nagyon is egyeztünk Gáborral, hogy kicsit erőltetettnek tartottuk ezt az egész dolgot, s mikor a többiek nekiálltak iszogatni, én, vagyis mi inkább kihátráltunk a dologtól. Gábor azért, mert kocsival volt, én meg szimplán azért, mert nem volt kedvem kapásból erről az oldalról bemutatkoznom az újdonsült “lánglovagomnak”. Közöltem Vicával, választottam kísérőt….én inkább le is lépnék. Még az udvarból sem érem ki, mikor Gábor utánamjött és felajánlotta hogy hazavisz. Meglepődtem, nem is kicsit.

-Hát….kedves tőled…de még nem haza megyek…hanem a fiamért megyek…az apjához.

-Ha mutatod az utat….elviszlek oda szívesen, úgy tudom, nem éppen a környéken laksz?!

-A város szélén lakom, igen….de tényleg nem kell fáradnod…szeretek sétálni.

-Én nem fáradnék, az a kocsim dolga….. – mondta mosolyogva.

-Hát…..

-Ugyan…gyere már! Semmi hátsó szándék, rendben?!

Elkerekedtek a szemeim…..ejha, milyen magabiztos a fellépése….ez már igen!

-Na jó….legyen. – feleltem.

Útközben felhívtam Balázst, hogy szedje össze a gyereket a motyójával együtt, mert megyek érte. Mikor megálltunk a parkolóban, ők már lent voltak, ott vártak. Kornél persze mindjárt kiszúrta magának Gábor tűzoltóság-feliratos baseball sapkáját, és faggatni kezdte, ki ő és honnan van neki ilyen…

Gábor tett egy felelőtlen kijelentést a fiamnak, miszerint, ha nekem valamikor lesz egy kis időm…..elvihetném őt a tűzoltóságra és ott megmutatná neki, mi van, kezdve a szerkocsiktól az egyenruhákig, mindent. Pedig kértem Gábort, ne ígérjen ilyet a gyerekemnek, mert ha nem tartja meg a szavát….azzal a fiam bizalmát is sikeresen el fogja cseszni, szimplán. Gábor nem aggodalmaskodott ilyen miatt, mondván:

-Egyel több okom lesz rá, hogy találkozzam veled.

Upsz….ja?! Az jó…vagy nem?! Nem tudom, mindenesetre a gyerek már előre örült a dolognak és 100szor is megeskette Gábort, hogy betartja-éééé a szavát? Balázs, bár lekezelt Gáborral, miután közöltem vele, ki ő és mit keresünk mi itt együtt…..nem volt valami boldog, csak azt nem tudtam, miért?!

Mindegy….neki soha semmi és senki nem elég jó….ez van!:(

Címkék:

Visszarázkódni a 7köznapokba, itthon

2010 június 15. | Szerző:

 Este hazahozta Balázs a gyereket, aki aztán hót fáradtan be is vonult a szobájába. Balázs láthatóan ideges volt, aztán meg is tudtam, miért:

-Hogy törött el a gyerek keze?

-Nem mondta?

-Hát….csak annyit, hogy elesett….

-Ja…értem. Igen….elesett, miután egy taxi elsodorta őt, mert kirohant az útra.

-Micsoda?

-András….nem figyelt rá…

-Remek…és ha nagyobb baj történt volna?

-De nem történt…

-Ezt nem hiszem el….

-Oké, nyugi van már…te is….te is csináltál már hasonló hülyeséget, szóval…

-Igen, csináltam, de az közel sem volt ilyen….akár meg is halhatott volna, belegondoltál te egyáltalán?

-Igen, képzeld! Sajnálom, de ez van….megúszta! Nem?

-Örülök, hogy ilyen lazán veszed ezt az egészet, komolyan!

-Oké, Balázs….én nem fogok most veled vitatkozni erről….nincs kedvem hozzá.

-Tényleg? És mégis miért?

-Mert elegem van…tudod? Nem karácsonyozni jöttünk csak haza….hazaköltöztünk, végleg, érted?

Balázs elkomolyodott, nem veszekedett velem tovább.

-Sajnálom, nem tudtam….Kornél nem mondta.

-Nem baj….a lényeg, hogy már itthon vagyunk, kész…ennyi.

-Mi történt?

-Kirúgtak a munkahelyemről….András pedig megcsalt az egyik kolléganőjével….ez történt, megfelel? – kérdeztem, erősen a sírás határán.

Megtámaszkodtam a konyhapult szélében, igyekeztem visszanyelni a könnyeimet. Fájt a mellkasom, alig kaptam levegőt….borzalmas volt. Balázs odajött:

-Minden oké?

-Nem…egyáltalán nem oké….semmi sem az. – mondtam végül a könnyeim mögül.

-Na….gyere ide! Ne sírj, nincs semmi baj! – válaszolta, miközben megölelt.

-Csődtömeg vagyok….elegem van mindenből!

-Dehogy vagy….ne mondj ilyet! Arról nem te tehetsz, hogy ekkora bunkó a pasid! És….megkérdezhetem, mégis miért…..miért tette, ami tett?

-Mert….itthon maradtam veled, a baleset után….azt mondta.

Balázs zavarba jött, azonnal elengedett….

-Mert….itthon maradtál velem?

-Aha…

-Rohadék….én meg egy barom vagyok….istenem! El kellett volna téged már akkor küldenelek, mikor felébredtem az intenzíven….

-Ne magadat okold, én döntöttem így! Mostmár mindegy….és nem is baj, azt hiszem, hogy így alakult…nem illettünk össze, amúgy sem.

Balázs nézett maga elé, nem válaszolt….aztán lassan szedelőcködni kezdett, elköszönt Kornéltól és hazament.

Eltelt megint jó idő….megvolt a karácsony, a szilveszter….aztán januárban végre sikerült munkahelyet találnom. Beletemetkeztem a munkába…..csak ez és Kornél volt az, aki feledtetni tudta velem az elmúlt hónapok szenvedéseit. Balázs kapcsolata is jónak tűnt…..jól megvolt Nórival, Kornél is elfogadta. Ennek örültem…valamelyest. Balázs boldognak tűnt….én viszont nem voltam az, de előtte sohasem mutattam mindezt…..

Nem láttam túl sok értelmét az életemnek, csak a fiamat…ő volt az egyelen, aki tartotta bennem a lelket.

Vicáék gőzerővel készültek az esküvőjükre….mert, Marci végre, komolyan rászánta magát a nősülésre. Ennek nagyon örültem…..annak viszont nem, hogy engem is koszorúslánynak akartak….:(

Címkék:

Balázs új barátnője

2010 június 15. | Szerző:

 Másnap, hogy kicsit pihentünk, kitaláltuk Kornéllal, hogy meglepjük az apját, hiszen nem szóltunk neki, hogy hazajöttünk. Így is lett, felmentünk hozzá….Kornél alig bírt már magával. Kopogtunk….és ő ajtót nyitott. Meglepve nézett ránk.

-Ó…sziasztok! Nem úgy volt hogy csak jövőhéten jöttök haza?

-De – dadogtam – csak közben változott a terv.

-Szeva kisöreg! Na!? Milyen újra itthon?

-Szia apa…..jó, nagyon jó megint itthon.

A torkomban dobogott a szívem, kis túlzás nélkül. Balázs nagyon jól nézett ki, és az elmúlt hónapok, ahogy észrevettem, megtették a hatásukat…szinte észre sem lehetett venni a járásán, hogy nem is olyan régen még szinte állni sem bírt a lábain. Kornél megindult az apja felé, mikor egy női hang megszólalt mögötte:

-Ki az, Balázs?

Meglepődtem, nem is kicsit……Kornél szintén. Aztán megláttam a hang tulajdonosát….egy barna hajú csajt, amint éppen a fürdőszobából jött ki…egy szál törölközőbe magakörül….Kornél, és én is kicsit meghátráltam. Balázs láthatóan nagyon zavarba jött. A csaj, gondoltam, biztosan az új barátnő.

-Látom, zavarunk….akkor mi most inkább megyünk is.

-Ugyan….Nóra….Nóra most megy éppen dolgozni….nem zavartok tényleg…

Kornél rámnézett, nem tudtam, ő vajon mit akarhat…menni vagy maradni?

-Maradsz apánál? – kérdeztem végül a gyerektől.

Kornél belesett az apja mellett, ám ekkor megjelent a csaj is az ajtóba. Kornél ismét meghátrált.

-Sziasztok! – köszönt a csaj – nem akartok bejönni? Ó…én amúgy Nóra vagyok…te pedig biztosan Edina….te pedig Kornél, igaz? Sokat hallottam már rólatok!

-Ó…igen? Remek – -makogtam zavaromban – amúgy….örvendek szintén….

-Gyertek be nyugodtan….én nemsokára megyek úgyis dolgozni.

A csaj nem hagyott békén, míg be nem mentünk. Kornél automatice betámadta az apját, Nóra pedig megkínált engem egy kávéval. Nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok a csajról…de kifejezetten kedves nő volt, barátságos és igencsak cserfes, rengeteget beszélt:) Igazam volt….ő volt Balázs új barátnője. Gyógytornászként dolgozott, 27 éves és nagyon csinos nő volt.

-Nagyon helyes a fiad! Balázs rengeteget mesélt róla….

-Képzelem…

-Angliában éltek? Jól tudom?

-Márcsak éltünk… – mondtam zavartan – tegnap, hazaköltöztünk….végleg.

-Ne haragudj….sajnálom, én nem tudtam….

-Semmi gond….tényleg…csak elvesztettem az állásomat is…meg a kapcsolatom sem úgy alakult, hát….ezért.

-Sajnálom…akkor biztosan nagyon nehéz most neked?

-Nem vészes – legyintettem – voltam ár nagyobb ramatyban is életem során, abból is kimásztam!

-Jó, hogy ilyen pozitívan fogod fel a dolgokat….

-Nem tehetek mást.

És így is volt….nem volt más választásom, tartanom kellett magamat. Mikor Nóra elment dolgozni, kellemetlen csend telepedett ránk….egyikőnk sem tudott mit mondani. Végül én törtem meg a csendet:

-Nagyon jó fej az új csajod….komolyan!

-Kössz…hát…igen, rendes csaj.

-Hol ismerted meg?

-A rehabon….nemsokkal azelőtt, hogy kijöttem volna. Ő is ott dolgozik.

-Aha…mint gyógytornász?! Igaz?

-Aha….

-Mostmár kezdem megérteni….miért viselted ilyen jól az ottlétet…. – mondtam, némi keserűséggel a hangomban.

-Ugyan. – legyintett Balázs – Nem én kezdeményeztem, ha ez számít?

-Ó, tényleg? Ejha…

-Komolyan!

-Oké, elhiszem….na!

Egy kicsit még elvoltam ott, aztán Kornélt otthagyva hazaindultam. Szomorú voltam, viszont számítanom kellett volna rá, hogy ez bekövetkezik…..Balázs úgytűnt: továbblépett….hát ennyi:(

Címkék:

Hazafelé 2

2010 június 15. | Szerző:

 Amint hazaértünk, nekiálltunk pakolni…..és akkor megjött András…nem kezdett el magyarázkodni, meg hasonlók. Egy darabig csak csendben nézte, ahogy tömködön a bőröndbe a ruháinkat….és akkor a kezembe akadt az ominózus foltos nyakú ing. Kivettem a polcról és odadobtam elé.

-Ha érdekel….innen tudtam meg, hogy van valakid…az ingeden lévő rúzsfoltról….hát….banális, nemigaz?

András nézte az inget, de nem szólt semmit.

-Had kérdezzek valamit!

-Mi lenne az?

-Miért?

Kis hallgatás után András végre válaszolt:

-Sok volt nélkületek az a két hónap…..míg otthon voltatok Kornéllal.

Ledöbbentem…míg mi otthon lábadoztunk a balesetből, ő becsajozott?

-Igen!? Remek….szóval míg mi távol voltunk?????

-Otthon maradtál a fiad apjával, ahelyett hogy visszajöttél volna!

-Mi? Szerinted mit kellett volna tennem? Ott kellett volna hagynom a fiam apját…mikor túlzás nélkül…..egy hajszál választotta el a haláltól? Élnem kellett volna tovább az életemet, mintha semmisem történt volna?

-Azt hittem azt a kapcsolatot már lezártad vele?

-Igen, így is volt….de ő akkor is a fiam apja! És az is marad, míg világ a világ!

-És te addig is mellette leszel….nemigaz?

-Mire akarsz ezzel célozni?

-Arra hogy…..áh….nem fontos, mostmár nem az!

-Oké….azt viszont nem értem, miért éppen egy férjes aszonnyal kezdtél!

-Neki sincs rendben a kapcsolata….ennyi!

-Ó….vagy csak az lett mondva, nem? Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű téged megvezetni!

-Ugyan….hiszen neked is sikerült! – mondta végül.

-Én valóban….én valóban szerettelek, de neked ez nem jelentett semmit! Én nyílt lapokkal játszottam, te mégis hazudtál nekem!

Ezzel a mondattal befejezettnek tekintettem a beszélgetésünket. András lelépett otthonról, mi pedig befejeztük a pakolást. Kora reggeli gépre sikerült jegyet szereznem és felhívtam apát, mi a helyzet. Ő fog elénk kijönni a reptérre is….

Nem részleteztem miért megyünk haza, ő pedig nem erőltette. Mikor kipakolzunk, Kornél átszaladt Dawnhoz elköszönni, én pedig utána mentem. Elköszöntem Amytől és Kristóftól is…..és ekkor kijött Ella is. Meglepődött, mikor megtudta, hogy elköltözünk. Egy pillanat tülelmet kért, és visszaszaladt a házba, majd egy borítékkal a kezében jött ki….benne két fényképpel, Egyiken Dawn, másikon pedig Amy volt. Elérzékenyültem, mikor Kornél azt mondta Dawnnak, hogy gyűjteni fog pénzt, és majd visszajön őt meglátogatni…akkor bizony potyogni kezdtek a könnyeim, rendesen.

 Elláékkal összeölelkeztünk, aztán lassan elindultunk, mert megjött értünk a taxi…Kornél az egész utat végigaludta, nekem ez nem sikerült….egy pillanatra nem tudtam lehunyni a szememet, pedig nagyon fáradtnak éreztem magam.

Alvó gyerekkel a kezemben és egy hatalmas kupac bőrönddel előttem indultam meg a repülőtér kijárata felé, ahol is már várt rám apu. Hazafelé mindent elmeséltem neki. Nem hümmögött, nem kérdezett semmit….csak hallgatott, csendben.

Jó volt ismét otthon lenni….fellélegeztem, mikor beléptem az ajtón.

Hát…..itthon vagyok, ismét! – sóhajtottam végül!

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!