Ismét…

2010 június 28. | Szerző: bamby21 |

 Holt fáradtan estem haza. A gyereknek azt mondtam, hogy elestem és onnan származik a seb a számon. Balázs eljött Kornélért, hogy elvigye focizni. Neki is megakadt a szeme a sérülésemen, de neki is ugyanazt mondtam, akárcsak a gyereknek. Nem igazán hihette el a dolgot, láttam rajta hogy igen csak szkeptikus, főleg hogy mikor elindultak volna, megérkezett Gergő is….és bizony nem ugrottam rögtön a nyakába, mikor megláttam, mint szoktam. Balázs viszont nem kérdezett semmit….a tekintete viszont annál beszédesebb volt, mert feszülten várt néhány pillanatot, míg én oda nem mentem Gergőhöz, és legalább nem adtam egy puszit az arcára….hogy legalább Balázs gyanakvása kicsivel alábbhagyjon.

Valahol éreztem, bizony még kérdezni fog….lehet hogy nem panaszkodtam neki, de azt mindig tudta, hogyha van valami bajom…talán megérezte rajtam, talán csak szimplán lerítt rólam, még akkor is, ha éppen mosolyogni próbáltam….ő mindig tudta, ha valami nincs rendben velem.

Szóval…igen. Leültünk beszélni Gergővel, bár az ilyenkor “szokásos” távolságot megtartottam vele, erősen és szigorúan, főleg az elején.

-Be voltál tépve, mikor megütöttél, ugye?

-Be…

-Mindig beszívva jöttél hozzám?

-Nem…ha ide jöttem, akkor soha nem szívtam semmit….csak….múltkor….és meg is lett az eredménye…sajnos.

-Jah…meg. És….most mégis mi lesz akkor? Te mész balra én meg jobbra?

Gergő erre felkapta a fejét, de hirtelen nem tudott rá mit felelni. Ideges lett, nekiállt mászkálni. 

-Szerinted még egyáltalán van értelme rendbe tenni a dolgainkat? – szegeztem neki egyértelműen a kérdést.

-Ezt úgyis te döntöd el, nem? Rajtad múlik, hogy megbocsájtassz-e nekem vagy sem?!

-Végül is igen….de….ha én, “esetleg” szemet is hunynék efelett a dolog felett….neked is tenned kéne azért, hogy változzanak a dolgok, nem?!

-A munkára és a cuccra gondolsz, ugye?

-Arra bizony….nos?

Gergőt nem érdekelte, hogy mit szeretnék….távolabb maradni tőle vagy sem, nem engedte hogy elálljak mellőle, a kezeimre rátámaszkodott, amint én a szekrénynek dőltem. De nem csókolt meg….csak átölelt jó szorosan, és egy jó darabig nem is engedett el. 

-Megteszem, ami tőlem telik, rendben? De ígérni…nem tudok semmit….én már nem fogok megváltozni, tudod?

-….nem, mert a vér nem válik vízzé, igaz?

-Így van.

Gyűlöltem ezt a mondást, mert rengetegszer visszaköszönt már rám az életemben. Azzal is tisztában voltam ezáltal, hogy Gergőnél is maximálisan megállja a helyét…és mégcsak nem is túloz.