Teljes család leszünk?!

2010 július 8. | Szerző: bamby21 |

 Mikor elindultunk Kornélért Balázs szüleihez, gondolkodóba estem, és arra jutttam, nem kérek semmit Balázstól. Mit is kellene? Kimondtam neki 6 év után azt, amit már régen ki kellett volna….ez van, ha lesz egy kicsike eszünk, nem hagyjuk veszni a dolgokat.

Én biztosan nem. Nagyon boldog voltam, de tudtam azt is, ez lehet, hogy csak tiszavirág életű lesz, de az is meglehet, hogy nem….és ha kicsit komolyabban nekifexünk a dolognak, még együtt is maradhatunk.

Anyósék meglepődtek, mikor együtt megérkeztünk a gyerekért, és persze mondanom se kell, a gyerek maga is. Kaján vigyorral a képén csimpaszkodott rá az apjára:

-Na mi van apa?

-Mi legyen kisöreg?

-Miért van itt anya is?

-Csak úgy….talán baj?

-Nem….de nem szoktatok értem együtt jönni.

Mikor anyós kicsit lelépett valahova, Balázs leült Kornél mellé:

-Figyelj, kisöreg…

-Igen?

-Mit szólnál….ha azt mondanám, hogy anya és én megint…együtt lennénk?

A gyerek szemei felragyogtak.

-Oda is költöznél hozzánk?

-Hát….még teljesen egyenlőre nem….de reggelente én vinnélek mondjuk suliba, na? Este pedig együtt tévéjátékozhatnánk? Mit szólsz?

-Anya mit szólt erre? Ő már tudja?

Balázs rámnézett, mert persze nekem ilyet egy szóval sem mondott…..úgy álltam ott, mint akit leforráztak, de valami eszméletlen módon boldog voltam.

-Mostmár tudja…

-Anya!!!!! – kiabált oda Kornél – Ugye apa odajöhet hozzánk? Ugye? Ugye igen?

-Hát… – mondtam, amint leültem melléjük – ha apa valóban ezt szeretné, akkor igen.

-De jó! – lelkendezett a gyerek, azzal felpattant és valamiért kirohant a konyhába.

Ültem egy darabig Balázs mellett…aztán odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra:

-Na….mostmár hiszel nekem?

-Miért is….vagy mivel kapcsolatban?

-Hát….hogy nem akarlak hülyíteni, hanem….komolyan gondolom kettőnk közt ezt az egészet?

-Hát, valahogy hihetetlennek tűnik, így első hallásra….de talán idővel megszokom majd a dolgot…..mindenesetre merem csak remélni, hogy valóban komolyan gondolod ezt az egészet!

-Ezt, nem most kellett volna megtennem! Ezt én is tudom….hanem már majdnem 7 éve.

-Azt hiszem, a mi esetünkben valóban igaz, az a mondás, mi szerint….jobb később mint soha, nem?

-7 rohadt év….a szentségit!

-Nem számít….mostmár nem.

-Soha nem kaphatom vissza azt a 4 évet, amit a sitten meg az előzetesben ültem!

-Azt nem, ez igaz….de kaptál egy második esélyt az élettől, mostmár ezt kell megbecsülnöd!

-Jah….ez igaz. Csak, néha azon gondolkozom, mit kellett volna másképp tennem annak idején….hogy ne alakult volna ilyen sz*rul az életünk.

-Mert?

-Mindegy….majd elmesélem egyszer, oké? Lassan induljunk meg hazafelé, mert éhes vagyok….aztán meg holnap dolgozni is kellene mennünk, szóval….

-Oké….akkor összeszedem a gyereket, aztán mehetünk is.

Valamin nagyon kattogtam éjjel, amint feküdtem Balázs mellett….miért van az, hogy valakinek bejön az élet, és néhány hónapon bellül beérik neki a boldogság, más meg éveket kínlódik, és akkor is bizonytalan, mikor már boldognak kéne (elvben) lennie….?!

A nagyanyám mindig azt mondta:

” A jóisten mindenki vállára annyi gondot tesz csak, amit az ember elbír! “

….hát….lehet?!