A végzet <3 maga

2010 július 7. | Szerző: |

 Nem sokkal a menyasszony “rablás”előtt átöltözött minden koszorúslány, ugyanis, mi is mentünk vele….én, egy Vicától kapott grafitszürke alapon fekete csipkés (allul és fellül) combközépig érő csőszerű-ruhába voltam. Vica ki akarta dobni, mert a pocakja miatt már nem tudta felvenni, de megkímélte, és inkább nekem adta, pedig nem olyan régen vette.

Milyen tök jó, hogy annó a menyasszonnyal egykor osztálytársak és munkatársak is voltunk….egy helyre jártunk szórakozni is….:) Így oda akartak menni, ha már egyszer úgyis el kell őt valamerre-rabolni “alapon”….

Érdekesen néztem ki a sok csili vili kisestéji mellett az én kis ceruzaszürke ruhámba….nem ríttam ki a tömegből az ugyan biztos:) De persze nem is ez volt a célom, mert aztán, akinek akartam, annak bizony neveztetsen felkeltettem a figyelmét, elég rendesen….mert a parkolóban, a helytől nem messze összetalálkoztam Balázs néhány haverjával és magával Balázzsal is….legnagyobb meglepetésemre.

Beszélgettek, mikor is az egyik srác észrevett, aztán Balázst is oldalbabökte, hogy figyeljen:) Megtette….aztán két kézzel nekiállt integetni….én meg “nagybátor” módjára elindultam hozzájuk. A srácok alaposan végigmértek maguknak, de én inkább amiatt aggódtam, hogy mit szól majd a menyasszony, hogy eltűntem. Balázs nem zavartatta magát, bár az láthatóan nem igazán tetszett neki, hogy a haverjai közül néhányan engem stírölnek…

Már átöltözött, terepmintás térdnadrágba meg valami világosbarna ingszerűség volt rajta. Egy darabig beérte annyival, hogy ott áll mellettem és a haverjai számára is nyilvánvalóan ölelgetett meg hasonlók, de aztán elunta magát és odaszólt Hannának:

-Hanna!

-Igen?

-Mit szólnál, ha leléptetném az egyik kísérődet?

Hanna vette a lapot.

-Mit fizetsz érte?

-Mindegyikőtöknek egy kört….na?

-Oké….viheted! – mondta mosolyogva Hanna, amint rámkacsintott.

Még elvörösödni se volt időm, Balázs kézen fogott és kicincált a parkolóba.

-Mégis mit akarsz most? – néztem rá értetlenül.

-Szerinted?

-Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek.

-Oké…akkor segítek! – mondta, azzal nekinyomott a kocsinak és megcsókolt.

Miért nem lottózok, istenem? Mindegy….Balázst alig tudtam leállítani….kicsit elkerülte a kordé a szamarat:) amit bár nem bántam, kicsit gyors volt és még annál váratlanabb is.

-Neked elment az eszed…

-Már régen….de ez van! – mondta, azzal átfogta a derekamat.

-És….most hogyan tovább? – kérdeztem.

-Nem tudom….bár, van rá éppen tippem. – válaszolta, azzal kinyitotta az anyósülés felöli ajtót.

-Mi? Hova akarsz mégis vinni?

-Túl sokat kérdezel!

-Tudom…de addig nem megyek veled sehova, míg nem válaszolsz!

-Oké….ha nem megy szép szóval, majd megy erőszakkal! – mondta vigyorogva, majd beültetett előre.

Elvitt a lakására….

Semmi se változott, olyan volt minden, mint mielőtt Nóra odaköltözött. Ugyanúgy megvolt az a kellemes parfüm illat a szobájába, és az egész lakásban is:) Szokatlan módon viszont rend volt:)

Álltam a szoba közepén és csak néztem ki a fejemből. Annyira irreálisnak tűnt az egész, az, hogy itt vagyok és Vele, az meg pláne…a gondolataimból egy erőteljesebb ölelés rántott vissza a valóságba…az, amire olyan régóta vágytam.

Balázs magafelé fordított és átölelt.

-Na?

-Semmi….merengtem.

-Észrevettem.

-Akkor minek kérdezed?

-Csak úgy…. – felelte végül, majd leült velem az ágyra és megcsókolt. Valahogy már nem éreztem lelkiismeret furdalást miatta, hogy hagyom magam neki….kishíja volt, hogy letéptem róla az inget, mire ő nekiállt nevetni…

-Nyugi….ráérünk!

-Te lehet! Én nem…

-Randid lesz?

-Az! – mondtam, azzal befogtam a száját-módon inkább megcsókoltam, hogy végre elhallgasson.

Olyan jó volt, ahogyan magához ölelt, megcsókolt….nem érdekelt meddig fog tartani, csak érezni akartam hogy velem van….tudtam jól, ha igazam lesz és holnap lelép, abba bele fogok pusztulni. Mindenesetre, most most van….ezt kell élvezni….valahogy nem zavart a koszorúslány-os dolog sem, mint alig egy évvel ezelőtt….A ruhát gyakorlatilag semmi pillanat alatt lesimogatta rólam és a végzet gyakorlatilag már ott volt előttem….Ő maga.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Cirmos says:

    Jajjjj Bambykám!!!! Jaaaaajjjjjjjj!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. bamby21 says:

    Jaaaaj Cirmosom és megintcsak jaaaaaj:) De most miért is jajjgatunk?????:)

  3. Zsuzsa says:

    Jaaajjj! Bambykám! Jajjjjj Cirmoskám! 😀
    De tényleg jaaaaajjjj!

  4. bamby21 says:

    Naaaaa…..na de miért jajjgatunk???? Nem értem, valaki írja már meg Nekem, legyenszíves:)

  5. Cirmos says:

    Há azéééé mer olyan szép!!!!!!!!!! Meg jó!!!!!!!!!!!!!!
    Igaz Zsuzsikám?
    JaaaaaaaaJJJJJJJJJJJJJJ!!!!!!!

  6. bamby21 says:

    Jaaaaaj jaaaaaajjj és megintcsak jaaaajjjj:) Jaaaaaaj….nagyon szépen köszönöm:) Aranyosak vagytok:) Köszönöm Nektek:)

  7. Zsuzsa says:

    Igen, Cirmos, azéééé 🙂
    És ooolyan jóóó, hogy Balázs 🙂 És úgy vártam már ezt és most olyan szép romantikus meg minden. Tudod bamby ez olyan jaaaajjjj, amikor az ember a szája elé teszi a kezét, kicsit párásodik a szeme és jaaaajjjjj! Érted, ugye? 😉

  8. Cirmos says:

    Na, Bambykám, így már érted? Ez a jaaajjj olyan jófajta jaaaajjj!
    Zsuzsikám, milyen jó, hogy kezdetektől a rossz fiúnak szurkoltunk. Csak bejön, úgy látom!!!!!

  9. bamby21 says:

    Oké….így már világos:) Köszönöm, igyexem, de már fejben Kornélra erősítek….neki még szánok pár bejegyzést!:) Köszönöm Nektek:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!